Szarvasmici játékára:
Annyira jól esett képeket nézegetni, újraélni egy kicsit, mert nem vagyok az a csajos típus, de tényleg ez volt az egyik legklasszabb nap az életemben. Végig mosolyogtam, nevettem az egészet, nem érdekelt a feszültség, izgulás, rossz idő, váratlan helyzetek, jól éreztem magam.

A fotókat sajnos nem találtuk meg digitalizálva, maradt a szkenner. :( Nem túl jó minőség, de a lényeg látszik. Hihetetlen, de ezt a ruhát turiztam. Eredetileg 1600 forint volt ráírva és majdnem meg is kaptuk ezen az áron, de egy szemfüles eladónak feltűnt, hogy ez egy gyönyörűséges menyasszonyi ruha, úgyhogy még hozzádobtak egy 0-t, de azt hiszem így sem bántam. :) Mindig úgy képzeltem, ha egyszer az életben férjhez megyek, meg akarom tartani a ruhát, hogy majd tovább adhassam a lányomnak... Két fiúcska lett és nem tervezünk egyelőre harmadikat, de a barátok szeretik felpróbálni. :))
Műtermi fotók nem készültek, mert úgy gondoltuk majd egy közeli parkban egy barátunk lefényképez, de nem volt bekalkulálva, hogy zuhogni fog az eső. Úgyhogy arrébb toltuk az étkezőt és az otthoni fal előtt készített pár képet esküvő előtt negyed órával. :) Itt egyedül üldögélek, mert a többiek lázasan keresték a tanú személyijét... Nem hozta el, úgyhogy volt 5 percünk keríteni egy újat a vendégek közül, aki szépen fel volt öltözve és még személyije is volt. :) Engem ez sem zökkkentett ki. :)
A csokorról csak annyit, hogy egy kép alapján készítettünk egyet. Én éppen fodrászhoz mentem délelőtt, úgyhogy a férjem és anyukám ment érte. Fodrász előtt még beugrottam ajándékot választani az akkori szomszédainkkal és ahogy jöttem ki a boltból, megláttam egy vödör fehér rózsát. Mindig árulnak vágott virágot, szoktunk is beszélgetni a hölggyel és mondtam is neki, hogy ha nem lenne a mai esküvőre megrendelve a csokor, akkor ezt a vödröt vinném. Jót derültünk, aztán futottam tovább. A fodrásznál ért utól a hír - szinte sírva mondták - hogy ilyen ronda csokrot életükben nem láttak és meg sem mutatják... nem értették, hogy én miért nevetek, de nagyon. :) Kiugrottam a fodrász székéből, mondtam, hogy 5 perc múlva itt vagyok, visszavágtattam a hölgyhöz és mondtam, hogy egy darabot se adjon el a vödréből, mindjárt jön a családom és felvásárolja a készletet. Így is lett, haza vitték és a csokor használható részeiből kötöttek gyorsan két csokrot. Szóval nincsenek véletlenek. :) Annyira, hogy a ruha átalakításánál le kellett vágni az aljából és én mondtam a varró néninek, hogy az alsó csíkból készítsen egy szép darab szalagot elszegve, mert azt gondoltam elteszem imádott szalagjaim közé emlékbe, ki tudja mikor lesz majd rá szükség. Ezt is felhasználtuk. :)
Bocsi, hogy ilyen bőlére eresztem, de még újragondolni is jól esik. :)
Megmutatom a másik ruhát is. Ezt is turiztam és ezt is nagyon szerettem.

És ha már ez félig-meddig kreatív blog, akkor megmutatom, hogy még miket készítettünk. Már írtam, hogy nagyon szeretünk játszani. Akkoriban még időnk is volt rá. :) Úgyhogy kitaláltuk, hogy minden ültető cédula egyben tombolaszám is lesz. Úgy volt kinyomtatva. A baráti kör nagy része programozókból, de legalábbis számítógép közeli emberekből állt, úgyhogy az egyiküket megbíztuk egy tombola program megírásával. A nagy nap október közepére esett, úgyhogy volt egy nyár mindenféle finom lekvárokat és egyéb apróságokat készíteni úgyhogy ezeket sorsoltuk ki. (Volt sikere, úgyhogy a végén még a terítőnek használt bordó takarót is ki kellett sorsolni. )
Így nézett ki az asztalka:

És ezek voltak rajta:



Jó látni, hogy a mai napig ha meglátogatunk valakit, sokuknál kint van a nyeremény, vagy a "búrája". :)
Nagyon fárasztó, de nagyon jó volt, hogy mindent mi készítettünk, a meghívókat, a díszítést, a terítéket, az ajándékokat és hogy olyan étteremben zajlott az egész, ahova 5-es korom óta jártam ebédelni. Mintha otthon lett volna.:)
Fú, de hosszú lettem, pedig a lánykérésről még nem is írtam, pedig az az igazi sztori. :))