2009. március 2., hétfő

Kisütöttünk valamit

Tényleg igaz, hogy bármekkora a konyha, az emberek mindig ott vannak. A fiúk is szeretnek itt tanyázni. Hát még sütni. Keverni. Önteni. Kikészíteni. Főleg anyát. :) De ma nem sikerült. Ma jó napunk volt még így a 4 fal között is. Jöhetne már a jó idő, mert erősen sétálhatnékom van és szerintem nekik is. Addig is beérjük a filcnyulakkal. Ők idézik egy kicsit a tavaszt. Mennek a muffin kapszlikhoz. :)
(Persze a kép után még sült egy kis adag, de mire ezt írom este, már csak 4 darabocska van. Vannak dolgok, amiből mindegy mennyit készít az ember, mindig elfogy. Ez is ilyen. Ha háromszor ennyi lett volna, akkor is csak 4 darab maradt volna meg. :) )



állandó segítőim



a végeredmény

2 megjegyzés:

szarvasmici írta...

Nyami... a muffint én is imádom. Csinálni is, de csak egyedül. Sajna nekem nagyon ipike a konyhám, én is alig férek el benne. De ha muffint sütök, akkor rögtön 4-5 adagot. Az kb. elég a négy fiúnak. Ezt majd Te is megszokod szépen lassan, mert ahogy cseperednek a kis pasik, apával együtt a hajadat is le fogják enni.
Azok az édes kis kezek. Mondtam már? Imádom a csöpp kis dolgos kezeket.

Fércművek írta...

Lehet, hogy csalóka a kép, de ez a konyha is pici, csak össze lett nyitva az étkezővel és így tér érzetét kelti.
Egyelőre a legkisebb eszik a legtöbbet. Hihetetlen mennyiséget képes betermelni. Majd meglátjuk, hogy anyukájukra vagy apukájukra ütnek. :)