2009. november 20., péntek

Hihetetlen...

Fárasztó és jó napom volt. Azt hittem fokozhatatlan, de óráról órára csak jobb lett. A nap ott kezdődött, hogy megérkezett a várva várt szalag csomagom. Már éppen a keresésére indultunk óceánon innen és túl, amikor kiderült, hogy már itt is van. Holnap megpróbálom lefényképezni a szépségeket. Délelőtt még azt hittem, hogy velük fogom tölteni az estét, de most már tudom, hogy nem. :) A nap folytatódott. Nagyon sok kedves emberrel futottam össze a városban. Itt is köszönöm a kedvességüket és a lelkesedésüket! :)))

Utána jött, amire már nagyon vágytam, vártam. Megvettem a gombbehúzógépet. Én tudom, hogy minden átlag ember meg tud lenni nélküle, de nekem kellett. Annyi ötletem van....csak ne lenne ilyen drága. Úgy alakult, hogy gyalog mentem érte. Mire hazaértem, már piszkosult fájt a kezem. A legkisebbet vettem, de így is olyan nehéz volt, hogy csak. Azt hiszem erre mondják, hogy édes teher. :))


A mázsás súlyommal még betértem ide-oda apróságokért. És akkor elállt a lélegzetem. Akik régóta olvasnak vagy ismernek, tudják, hogy gyűjtöm a papír zsepisdobozokat. Tudom, elég beteges, de ez van. Régóta keresek olyan fórumot, ahol hasonlóan lükék vannak, de még nem találtam. Viszont a neten keresztül azért látom ám, hogy mi minden van a nagyvilágban és már többször megdobbant a szívem, amikor ovális vagy gúla alakú dobozokat láttam. Mostanában ritkán járok bárhova is, így ritkán térek be a DM-be. Hát most szembejött egy ovális doboz. Azt hittem nem jól látok. Természetesen egy vagyonba kerül és normális ember nem erre (vagy gombbehúzóra) költi az összekuporgatott forintjait, de hát ki mondta, hogy én normális vagyok??? :)) Sajnos már csak egy darab volt belőle, de természetesen kifaggattam az eladót, hogy volt-e még és mivel igen volt a válasz, holnap azt hiszem DM és zsepi vadászatra indulok a vacsoracsata előtt. :))

(A kép csak illusztráció. Nem ilyen funky-s, amit találtam. )
Jártamban keltemben még ezek is beugrottak a táskámba:
Kedvenc adventi naptáram. Már tavaly is ilyen volt. És most még varrós is egy kicsit. :))) Olyan, mint a régi C-vitamin, csak csokit lehet belőle "beszedni".
Ezt nem lehetett ott hagyni. :))) Természetesen WC papír. Ősrégi vonzalmat táplálok a papíráruk iránt.


És akkor elérkeztünk a nap híréhez. Nem írtam róla, mert gondoltam majd akkor, ha megtörténik az első vásárlás. Nyitottam én is egy boltocskát az Etsy-n. Igaz alig van benne valami, igaz avval sincs időm foglalkozni annyit, amennyit szeretnék, de majd jövőre. (Első fogadalmam. :) ) És ma - dobpergés, boldogság, örömmámor - megvették az Etsy-n az első fércet. Az angol keresztségben a Barney nevet kapott Dömét két sapival. Egészen Ausztráliáig repül. Én meg csak kis hazánkban repdesek a boldogságtól. És még csak 6 óra múlt. Hát mi jöhet mééég???? :)))))

Leszokás ide vagy oda, elrobogok egy lájt kóláért a kisboltba. :))

37 megjegyzés:

Julcsi írta...

Szinte már az elején tudtam, hogy az ovális papírzsepis dobozt fogod emlegetni (direkt lassan görgettem az írást:D). Én is a napokban láttam:D

A gombbehúzóért szörnyen irigy vagyok, az etsy-hez pedig gratulálok!:D

Zsuzsi írta...

Huhúúú, micsoda nap :D
és mennyire volt nagyon drága a gombbehuzó? (hátha egyszer én is úgy ébredek, hogy nem létezhetem nélküle :p)

Anzsi írta...

Judit!!!!!!!!! gratulálok, micsoda jó hírek!!!!!!!!!!!!!!!!
ez olyan jó érzés lehet!!

amúgy én is oda vagyok a papírokért :) ez a wc papír is a dm-ben volt?

VKOrsi írta...

Az ovális zsepis doboz mindent visz azt kell mondjam :D
Én is megyek a DMbe :D :D :D

Fércművek írta...

A Wc papír az Árkádban volt a Butlers-ben. Volt feketében is, de én bordós vagyok. :)

Zsuzsi: A gombbehúzóból több fajta van. A gombdinasztia.hu oldalon van mindenféle, ott lehet mazsolázni. :)

krisztallit írta...

Mivel már megvetted, mindegy is, de létezik gombbehúzó light is nem csak kóla:-)
Ez igazán jó nap, megérdemelten!

Lidércke írta...

Gratulálok az Etsyhez! :)))

Mici írta...

Teljesen megértelek. Ami kell, az kell. Na én ezért nem merek már kimozdulni a házból. Csak sajna a neten is könnyen rátalálni arra, ami nélkül nem élet az élet. :(
Jó utat Barney-nak, Neked meg gratula! És tessék ám betartani a fogadalmat!

Kata írta...

Woow! Szuper napod volt! Gratula az Etsyhez! :o) Szuper érzés, amikor elviszik az elsőt ott is. :o)))
A gombbehúzó nagyon szuper, én még mindig csak tipródom rajta. Elsőre a kézi verziót szeretném kipróbálni.
Bár gondolom neked a gyűrű kúrához már kevés. :o)) Találkozunk 6-án? ;o)

Fércművek írta...

Igen, láttam, hogy van egy lájt verzió, de én beleszerettem a varrónénijébe és mindennek ellen tudok állni, kivéve a kisértést. :))

Mindhárom WAMPra szeretnék jelentkezni. Majd meglátjuk mit szólnak hozzá. :)

Januárra - a pihenős időszakra :) - már annyi tervem van, hogybiztos nem lesz pihenős. :))

Lívia írta...

Agócs Irisznek mennyi részesedést fizetsz amiért lenyúltad a figuráit? Te kikérted magadnak, hogy elviszik az ötleteidet, és te mit csinálták? Szánalmas.
És mielőtt bárki is lehurrogna, nézzetek utána!

Belinda írta...

A gombbehúzó heveny nosztalgiarohamot váltott ki belőlem. Gyerekkoromban gombbehúzó-cipzáras-szemfelszedő (azoknak, akik nem olyan "régiek", mint én: régen a selyemharisnyát nem dobták ki, ha leszaladt a szem, hanem elvitték a "szemfelszedő"-gombbehúzó...-hoz. De azóta kitört a fogyasztói társadalom, és már a tévét is kidobjuk, nemhogy a harisnyát)kis boltocskájában láttam ilyet, és SEMMIT SEM VÁLTOZOTT! Ritkaság! :)

Nina írta...

Szívből gratulálok! Így az egész naphoz :))
A wc papír nagyon muris, valahol láttam ilyet, feketét is... El is használod?? :D

Zsukka írta...

Ezt a sok jót még olvasni is öröm, nem hogy átélni :o)))!
Gratula az Etsy-hez, a gombbehúzóhoz nem értek, de kezd érdekelni a dolog, úgyhogy utánanézek ;o), az ovális zsepitartót pedig én is a napokban csodáltam meg a DM-ben, rendkívül esztétikus.
Szép nap után szép estét még :DDD!

anaisz írta...

De jóóó!

GRatulálok! :)))

de .. mi is az a gombbehúzó??? :) Foggallmammm sincsen :)

Fércművek írta...

Lívia: Nagyon megtisztelő, hogy Vele hasonlítasz össze, de nem tudom, hogy ő örülne-e ennek a párhuzamnak.:) Ha Ő így gondolja - amikor legutóbb találkoztam Vele, nem említette - akkor meg fogom beszélni Vele.

A többieknek köszönöm a velemörülést! :)

A WC papírt sem használjuk el. Semmi ilyesmit, csak gyűjtjük. :))

A gombbehúzó arra jó, hogy szövetet húzhass egy adott gomb sablonra. Például ruháknál szép, hogyha a gomb is olyan anyagból "van", mint maga a ruha, így teljesen bele tud olvadni a képbe a gomb. :)

Raindrop írta...

Sok ilyen remek napot Judit! :)
Ó azok a hóemberek... :D

Lívia írta...

Eszembe nem jutott téged összehasonlítani Irisszel, egy lapon sem lehet benneteket említeni. Te tolvaj vagy, mások ötletével ékeskedsz, még ő a saját édes figuráit rajzolja le. Nagyvonalú veled, és valójában engem sem zavar. Az annál inkább, amikor kikéred magadnak, hogy az eleve lopott dolgaidat, ne lopják tovább. További jó lopkodást!

Judit írta...

Én a gombcsokikat emelném ki, hol lehet ilyen jópofa dolgot venni?

agicaa írta...

:) Dejó napod lehetett!!
A Mamutban a DM-ben tuti van ilyen zsepi, tegnap adtam el 3-at.:)

Edige írta...

Ez igen! Gratulálok mindenhez!!!

verus írta...

Gratulálok a csodás naphoz:)Remélem a mai is hasonló lesz:)

anaisz írta...

Hú, akkor tényleg nagyon jó ez a gombbehúzó dolog. Máris tetszik :))

anaisz írta...

Megnéztem Agócs Írisz figuráit.. Nagyon szépek, de nem hinném, hogy ugyanilyenek lennének. Szerintem egész mások :) Még a kisugárzásuk is.

És hogy valaki letisztult stílusban készít dolgokat..

akkor elkerülhetetlen, hogy akad hasonlósság bárki mással.. arról nem is beszélve, hogy már mindent elkészítettek a világon.. elkerülhetetlen néha a hasonlósság.

Az emberbe állandóan szüremlik az inspiráció is...

és igen, más munkáiból is merít az ember.. análkül, hogy másolná, vagy másolni akarná! :)

Juhizs írta...

A normális emberek unalmasak ;-)
Én szeretem a nem normálisakat :-)
Líviának meg üzenném, hogy a tudóstársadalomban is volt - nem is egy alkalommal - olyan, hogy ugyanazt találták fel nagyjából azonos időpontban, anélkül, hogy tudtak volna a másik találmányáról.
Pedig akkoriban nem volt még internet sem, sőt tv-sem.
A hírek nem száguldoztak annyira.
Biztosan Líviának is jó napja volt, hogy megrugdoshatott valakit.

Raindrop írta...

Tegnap direkt nem írtam, mert úgy voltam vele, kár. Csak annyit tennék hozzá, hogy a macikák némelyike Írisz macikájára hasonlít, de ezt jelezte is Judit, megjelölve a forrást, most meg nem mondom hol láttam. Talán a fotógalériában.

Angel írta...

Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán reagálni és tudom, hogy válasz nem, de annyira elkeserítette ez nyílt rosszindulat, főleg ezen a békés helyen. Csak remélni tudom, hogy legalább a komment szerzője kielégülést érzett az érdemtelen pocskondiázás kapcsán.
(Nehezen viselem, ha bántják a barátaimat.)

Lidércke írta...

Most komolyan... Végignéztem egy csomó A.Í. rajzot. Nem találom a hasonlóságot. Melyik képen van egyik fülén sapit viselő maci, vagy szívpocakos nyúl? Judit humora jelenik meg a férceiben, számomra ez egyértelmű. És hogy a medve medvealakú? Na, puff. Másnál is...

muzli írta...

Azt az oválisat én is láttam, de nálunk most a királylányos megy, úgyhogy visszatettem a polcra. A gombbehúzáshoz nem értek, de nagyon örülök, hogy téged boldoggá tesz. Etsy rulez. ;o)))

Violini írta...

Szerintem az a helyzet, hogy divat olyan figurákat rajzolni-készíteni-vásárolni, melyek nem akarnak 1az1ben hasonlítani a névadóra, vagy akár semmire. Édesen bumfordi, kajla állatkák, meg ormótlan és értelmezhetetlen valamik tömkelegével találkozni mindenfelé (gondolom a rajzfilmek meg ki tudja mi hatása). Nekem sok közülük nagyon hasonló, de Írisz és Jutka figuráit csak annyira látom hasonlónak, amennyire 2 karikatúra hasonló: egyik erre kajla, a másik meg arra, egyik így humoros, a másik meg másképp.Szeretem mindkettőt.

Névtelen írta...

Líviának is van véleménye és .... is. Sőt gyanítom elvei is. Mivel, hogy tudjuk az meg olyan mint a szellentés. Tartjuk míg bírjuk azút elengedjük. Nem kell energiát adni az eképpen gondolkozóknak. Lucerna büde is Katica. Hihihihihihihi. :)Nene

Gyenyiszov O. Jelena írta...

jajj de ügyes vagy:) az első külföldi drágaszág ausztráliában!:D

Barbi írta...

A Komód miatt kissé rég jártam nálad. GRATULÁLOK!
:D

Névtelen írta...

szia - a gombos adventi naptár hogy készül és hogy működik? "lopni" szeretném három kislánynak az ötletet :) bocs
előre is köszönöm a válaszod
Ági

Névtelen írta...

A gombos adventi naptár az án fantáziámt is beindította?hol lehet ilyet találni?
Kriszta

Fércművek írta...

Írtam róla a mostani bejegyzésben. :)

Mortisha írta...

Annyit gondolkodtam ezen a gombos témán, először fogalmam sem volt róla, hogy-hogy kell készíteni ezeket az ékszereket. Osztottam szoroztam mire rájöttem,hogy kell hozzá valami ketyere. Mikor beírtam a googleba,hogy gombbehúzó vásárlás kiadta a blogod, és most megint egy nagy kérdős jel van a fejem fölött.xD Az a baj,hogy még meg venni se merem,mert nem értem,hogy-hogy működik. Csak én vagyok ennyire buta, vagy elsőre másnak is magas volt?xd