2009. december 8., kedd

Ezt ELLE kell mondanom :)

Az első WAMPon is kelendőek voltak a zsebrémek. Nagy szerencsémre az egyik az ELLE Dekor egyik szerkesztőjéhez költözött, aki érdemesnek tartotta arra, hogy a karácsonyi különszámban is helyet kapjon. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem zsebrém néven "futottak be", de az ember ne legyen mohó. :))) Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ma rögtön megírta nekem, hogy mit talált a lapban. :)) Nagyon jó esett!


Ebből az alkalomból jutott eszembe az első újságos szereplésem. Körülbelül 5 éves lehettem, amikor megjelent egy rajzom az Óvodai nevelésben. Ne kérdezzétek hogyan és miért, nem tudom. :))



Ha már ezt megtaláltam előugrott a többi mellőle. :))
Amikor az iskolában népszerűsítettem az amúgy sosem használt nyelvi labort a helyi lapban:


Amikor egyszer a 168 órát lapozgatva szemben találtam magam magunkkal: (Anyu is ott volt mellettem, de nem tudom, hogy örült-e volna, ha ott hagyom. :)) ) Erzsébetről szólt a cikk.


És persze a nőklapjás történet, amiről már olvashatattok itt. :)

Újabb rémek is születtek:


Megmutatom a legújabb kedvenc gyűrűmet. Ez olyan gyengébbek kedvéért változat. :))))


Az előző bejegyzésben már utaltam rá, hogy meglátogatott a Mikulás. Látogassatok el a blogjára és olvassátok el mi is történt. Nem csak remekül varr ez a Mikulás, de szenzációsan ír is. :))


Ha van kedvetek nézzetek meg egy videót a másik blogomon.

Kaptam díjakat is. Karinától újra megkaptam Szera díját. Nagyon szépen köszönöm!

Lidérckétől és Barbitól pedig egy karácsonyi díjat kaptam. A sztár enyhe túlzás, de a karácsonyi és minden, ami a tányéron van, az jöhet. :))))


Mivel Szera díját már tovább küldtem, most a karácsonyi díjat küldöm tovább Anyahajónak, Pjulcsinak, Daniellának, Zazáleának, Kiserinek és Zsukkának. Ugyan nem járnak erre, de Szirkáéknak is, hiszen ha nem kezdem el őket olvasni, akkor még mindig nem tudnám mi az a blog. :)

18 megjegyzés:

Mici írta...

ELLEnye az áldóját... :)
A mikulásos történeten én is jót derültem.
Te és azt észrevetted, hogy már 5 évesen is olyanokat rajzoltál mint amiket most varrsz? Csak manapság kicsit kevesebb lába van a babáidnak. De ez a királylány csúcsszuper! És a dokumentumok tanúsága szerint Te már jó régóta vagy sztár! :)))

Fércművek írta...

Tényleg, ezt le is akartam írni, mert én is meglepődtem, hogy a mostani babákra mennyire hasonlít. :)) Csak a sok linkelgetés miatt sokmindent elfelejtettem. :) Lehet, hogy varrok majd egy ilyen négylábút. :) Úgy látom ő is a szalag és zsinórlábúak rendjéből való, mint a zsebrémek. Biztos együtt jöttek az űrből. :)))

Cserfescsillag írta...

Szia! Gratulálok Neked! A korábbi "szereplésekhez" is. :)

Julcsi írta...

Mesét mondok dídádú,
egyszer volt egy "négy" lábú..."
Köszönöm a díjat! A sztárság nálam szóba sem jöhet, de jól esett!:)))

katafolt írta...

Gratulálok :-))

Lidércke írta...

Nahát, Jutka, tv, újság... lassan médiasztár leszel! :))) Gratulálok!

Nina írta...

Az ELLE-hez szívből gratulálok :)))
Egy dolgot sajnálok csak: a képeket nem tudom nagyítani :(

hordosv írta...

Olyan jó, hogy ennyi híres embert ismerhetek:) Gratulálok a megjelenéshez.

vadjutka írta...

wow, gratula!!

Puszedli írta...

Remélem aláírást azért még ingyen adsz.. Gratulálok! :)

Zazálea írta...

Na, kérem....!

Borsheka írta...

Nagyon király ez+az a lány! : )

kwandera írta...

Szuper vagy!!! :) Gratula!

Zsukka írta...

Egy megkésett gratuláció az ELLE-hez, meg a többi médiaszerepléshez is persze :o)!
A királylányod csúcs, és a díjért is köszönet :o)!!!

Barbi írta...

:D Teeee, sajtóguru!

Névtelen írta...

Én ott voltam az Átadáson a WAMP-on, és bevallom elsírtam maga. Igaza van a Juditnak nem Mikulás volt ott, hanem egy ANGYAL. Ennyi kedvességet, figyelmet, szerénységet, törődést így 'egy csokorban megélni nagyon emelkedett és ünnepi érzés volt, még akkor is ha csak tanú lehettem a történetben. Köszönöm, hogy megajándékoztál ezekkel az érzésekkel és részese lehettem a szeretetednek, ami sima, mint a tajték nélküli tenger! (Nem tudok senkinek az oldalára írni, ezért írtam itt, és remélem Angyalka eltudja olvasni!)
Mici! Köszönöm dicséretet a sapókák és a sálak miatt!
Ezüst WAMP-ig is puszi! :)IldiNene

Judit írta...

Legközelebbi randinknál most már kérni fogok egy autogramot:)

Borsheka írta...

Kedves Névtelenül író IldiNéne!

Most látom csak, hogy itt nekem egy üzenet, úgyhogy jól iderondítok Judithoz én is : )
Nem is tudom, mit írjak, azon kívül, hogy persze most fülig ér a szám : )) Azt hiszem, ez volt az az ajándék, ami mindkét félnek ugyanakkora élményt jelentett. Lehetőségem volt/van megtapasztalni, adni öröm. Nem is sejtettem előre, hogy ez sül ki belőle, de kívánok hasonlókat az elkövetkező ünnepre! Vagy csak úgy bármikorra... Mindenki lehet egy kicsit Mikulás vagy Angyal.