2009. december 15., kedd

Teljesen más

Eredetileg úgy indult a blog, hogy a gyerekekről és néha elkövetett kreálmányokról fogok írni. Azóta kicsit változott a helyzet. Az eredeti egyensúly felborult. :) Ritkán írok Róluk, de ma történt valami, amit magamnak dokumentálni szeretnék. Már Barnus születése előtt is sokszor gondoltam rá, hogy vajon milyen lesz az első vérvétel a saját gyermekemmel. Merthogy én a tű és a vér gondolatától is képes vagyok elájulni. Ennek haladó hagyományai vannak. Volt, hogy egy kolleganőm a buszon mesélte, hogy milyen baleset miatt hiányzott pár napig a suliból, én kértem, hogy ne tegye, nem hitt nekem és az iskolásoktól hemzsegő buszon sikerült beájulnom. Szóval nem voltam kispályás. (Az külön szép volt a történetben, hogy aznap volt a vizsgatanításom az ájulás után egy órával. Piszok összeszedett voltam. :))) ) Szóval nem volt alaptalan a félelmem, hogy mi lesz ha hasonló helyzetben nekem kell lelket öntenem egy gyerkőcbe. De jelentem sikerült. Barnusnak egy hangja nem volt. Sokan tapasztották a fülüket az ajtóra és nem hittek a fülüknek, hogy nem hallanak semmit. :)) Barnus a nap hőse, de azért egy kicsit magamra is büszke vagyok, hogy nem dőltem ki mellőle.

11 megjegyzés:

Julcsi írta...

Virtuális vállveregetés mindkettőtöknek!:)))

(Most ebben a zárójelben az én két sztorimat akartam elmesélni a nagyfiammal, de aztán gyorsan kitöröltem, nehogy elájulj a gép előtt:D )

Barbi írta...

Az anyák mindent kibírnak, ha arra kerül a sor! :D

Lidércke írta...

A gyerekek születése előtt én is rosszul lettem minden csepp vértől. Már edzett vagyok. :D Szerintem, te is. :))

Sziranszki írta...

Gratulálok mindkettőtöknek! :) Nálunk még nem volt vérvétel, de én is tartok egy kicsit tőle!

Julcsi írta...

Kis ügyesek!

Hajnoca írta...

Milyen HŐS lett belőled és Barnusból is!
Az anyaság mindent megváltoztat.

Én a tűk látványát nem szeretem - ha belém bökik - ettől függetlenül a lombik kezelések miatt erőt kellett vennem magamon... és magamnak szúrtam.

Még nekünk sem volt meg az első vérvétel, de betudok parázni én is. ... és az oltások alkalmával Bó mindig bebizonyítja nekem, hogy erősebb ő annál, mint amit én gondolok/képzelek.

Ügyesek voltatok!

muzli írta...

Én az egész terhességből az állandó vérvételtől féltem a legjobban. Aztán rájöttem, hogy nem is vészes. Lilivel túl vagyunk már sajnos néhányon, de semmi gond. Tanulság: ha az embernek gyereke lesz, már nem ér rá a saját nyűgeivel foglalkozni, és ez így van jól.

Fércművek írta...

Már nem akartam tovább ragozni a történetet, de utána már a suliban is elkezdtem edzeni, mert voltak ott betört fejek, nyílt törés és hiába a más gyereke, akkor is talpon kell maradni.:) Aztán tudatosan edzettem a Vészhelyzettel és hasonló sorozatokkal. Úgy látszik megérte. :)

norcsella írta...

Szia!

Nálunk hasonló volt az első vérvétel. Se én, se a férjem - aki egyébként orvos - nem bírjuk a saját vérvételünket. Én a férjemnek köszönhetően már nagyon jól állom a sarat. De amikor Dávidot egy éve kellett vinni az elsőre, akkor féltünk nagyon. Dávid vigyorgott és leste, hogy mi történik a kézfejénél. S 15 percig tűrte az egészet.
Gratulálok!

Anais írta...

De miért kellett a vérvétel?

Miss Scotty írta...

Azt a mindenit, én meg pont az ellentéted vagyok. Szombaton egy kb. 1cm ceruzahegy landolt a talpamban, mert a gyerek a földön hagyta a ceruzatartót. Saját magamnak akartam kiműteni, de jobbnak láttam dokihoz menni a fertőzés veszélye miatt. A többit nem részletezem ;)

Üdv. Varázsollós Scotty