2009. február 28., szombat

Karikába harapó kutyus

Tegnap megint találkoztam az egyik visszatérő vásárlómmal és úgy tűnt nekem, hogy nem a szokásos állatokat kedveli, mert ugye a medúza meg a süni került hozzá és kérdeztem tőle, hogy van-e valamilyen különleges kivánsága, hátha meg tudom csinálni. Mondta, hogy nincs, ezekkel is csak úgy szerelembe esett. Reggel viszont már jött tőle emil, hogy mégiscsak lenne egy-két ötlete, ha meg tudnám csinálni. Átküldtem neki a vázlat rajzokat és kettőre rá is bólintott. Ez az egyik. A kulcskarikába harapó kutyus. Nagyon tetszik, de még van mit javítani rajta, úgyhogy holnap készítem a következőt. Rövidebb füllel és valahogy rögzíteni kellene a karikát is, mert így nehéz rá kulcsot tenni - ezért került rá még egy karika, nem kevés szenvedés árán. Hát ez a mai termés. Remélem holnap lesz időm a másikat is kivitelezni, bár megyünk a Láthatatlan kiállításra, így romlanak az esélyek, de ki bánja ha végre megyünk élményt gyüjteni. :)



kutty
Holnap adok neki nevet is.

2009. február 27., péntek

Műbőrvadászat

Az itthoni készlet kicsit színhiányos. Ez így a politikailag korrekt megfogalmazás, mert csak barna és fekete volt itthon, de hát az ihlet hajt, így szereznem kellett egy kis alapanyagot. Boltban én még színeset nem nagyon találtam, úgyhogy irány a turi. Háááát, nem kevéssel jöttem haza, de még így is csak 2400 forint volt ez mind és az a vicces, hogy útközben csak az anyag lebegett a szemem előtt, de itthon már tetszik belőle egy pár és nem esik jól vágni belőlük. Na nem mintha hordanám őket, de mégis... (Már most bánkódom, hogy a kis fekete Samsonite hátizsákom egyszer véget ér, mert már rég nem gyártják és ezt a mostanit is Ebay-ről sikerült beszerezni, mert az előző már nem bírta a strapát, amit nem csodálok. Az összes táska a szekrényben lustálkodik, de ő mindig be van fogva.)
Érzem holnap ez már nem lesz probléma és munkának látok. :)

2009. február 26., csütörtök

Mai kreativity

Ma is volt alvás, ötlet is, úgyhogy ismét munkához láttam és jelentem egyre jobban szeretem a műbőrt. Olyan elegáns vagy nem is tudom... mármint a filc után, mellett.
Nekem nagyon tetszenek, mert noha nem az volt a cél, de szerintem idézik kedvenc Furla kulcstartóimat. Vagy csak álmodozom, mások meg gurguláznak a nevetéstől, de sebaj. :)
Szóval kezdtem a fával. Régi, kedvenc motívum és itt is előjött, hogy minél egyszerűbb, annál szebb. (Hozzátenném ismét, hogy szerintem. :) )



Azért is jó ez a blog, mert majd visszaolvashatom hogy estem szerelembe naponta más és más anyaggal. :)

Éreztem, hogy ma még a szalagokat is be kell vetnem, így megszületett a süni. Lesz majd egyszerűbb verziója, de ezt ki kellett próbálnom.



Jelentem, feltettem a MESKÁra és már gazdára is talált, úgyhogy biztos hamarosan elkészül a tesója is. :) Éljenek a visszatérő vásárlók! (Máig hálás vagyok neki, hogy beleszeretett a medúza kitűzőmbe. :) Mindenki kinevette, de a belőle készült nagyobb játék a gyerekek egyik kedvence, nem is eladó. Éljenek a színek. :) )

Na és a csat project. Még mindig mosolygok ha rájuk nézek. Kiváncsi vagyok lesz-e bátor jelentkező, aki hordaná. Én majd hozzá vágatom a hajam, hogy jó legyen. :)

Új szerelem

Egy újabb táska, de ezt még a Lacó is meg fogja bocsátani. :)
Ezt az Etsy-n találtam és szerelem volt első látásra. Olive készítette.
Két dolog jutott eszembe amellett, hogy meg kell varrnom egy ilyet Barnusnak. (Nagy éjszakai párnahúzogatós korszakát éli. :) ) 1. Miért nem nekem jutott eszembe? és 2. Emberek hogy unatkozhatnak? Nekem még sosem sikerült. :)



Olive

2009. február 25., szerda

Kulcstartó

Ma egyszer csak jött az ihlet, hogy kulcstartót kell készítenem, mert kitűzőt nem, de kulcsot mindenki hord magával.  A gyerekek olyan rendesek voltak, hogy szokásukkal ellentétben 3 órát aludtak ebéd után, így mindenre volt időm, a kivitelezéstől a fényképezésig, sőt a Meskára is feltettem. Természetesen itt is a muffin az első motívum. :) Mert olyan édes. :) És felhasználhatók szerelmetes szalagjaim. Valahogy becsempészem a műbőrt is...   És már jót nevettem a következő, hajcsat projektemen is. Van már hozzá alapanyag, úgyhogy remélem mihamarabb készen lesz.
Addig is, a mai termésből:

2009. február 24., kedd

PIF

Gondoltam belevágok, bár kétlem, hogy sok ember járna erre, de ki tudja. Én szívesen adnék...

A szabályok azt hiszem ismertek már mindenki előtt, de inkább ide másolom magamnak:

1. Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első 3 ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek.
3. Ők is meghirdetik a játékot a saját blogjukban, és várják a saját 3 jelentkezőjüket :-)
4. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
5. Nem küldöm el az ajándékot annak aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában /flickr -en.

Én már csak azt nem tudom mi történik, ha senki sem jelentkezik? Lehet módosítani a szabályokat? :) Ott a mosoly jel, de most komolyan !?


Inga - az ingujj baba

Hát íme az első baba, aki a kezeim közül kerül ki és nekem is tetszik. Régóta dédelgetem ezt az ötletet és látszik, hogy saját fejlesztés, de annál kedvesebb.
Már tudom mit fogok a következőnél máshogy csinálni, úgyhogy még jó, hogy feltankoltam ingujjakból. 



Alig várom, hogy legyen időm és megvarrjam a következőt.
Mivel géppel már nem lehetett este varrni - nem mintha tudnék. :) - ezt hoztam össze kézzel. Eléggé beleszerettem. Egy illusztráció ihlette, de arról majd később, mert más is van alakulóban evvel kapcsolatban.


Február 23.

AZ első hóember után íme az első szánkózás. Na jó, bobozás... Ambrus még nem tudta hova tenni, de nem volt ellenére.



Aztán egy kis csemegézés a lépcsőn:

Február 22.

Nem találtuk a fényképezőgépet, úgyhogy most visszamenőleg mutatok ezt+azt.
A fiúk mostanában sminkelnek. Már ki kellene hegyeznem a sokat használt, egyetlen szemceruzámat. :) Figyelemelterelésnek indult, majd napi rítus lett a bajusz rajzolás. Kímélendő a szemceruzát - hogy kb. életem végéig kitartson ez az egy :) - ezt szereztük a Tesco-ból. Csak kifelé menet vettem észre, hogy ki se fizettük. Hát van ilyen...


2009. február 21., szombat

Gomb a frizura

Történt, hogy ma már nehezemre esett belenézni a tükörbe, úgyhogy gyosan megfőztem az ebédet és mondtam a fiúknak, hogy én ma bizony fodrászhoz megyek. Sose szoktam bejelentkezni, de 90%-ban össze szokott jönni a dolog. Hát ma nem. A turiban viszont 70%-os leértékelés utolsó napja volt, hát ki nem hagytam. Úgyis szép ingeket szerettem volna egy project-hez, de erről majd akkor ha valami szép kerekedik belőle. Tudtam, hogy mire van szükségem az ingekből és éppen elgondolkodtam, hogy vajon a gallérokat mire tudnám használni. Nemsokára meg is érkezett a válasz. 
Hazaindulás előtt még beugrottunk a varrónénihez. Varrógép ide vagy oda, az autósülés huzatát inkább ő varrja meg. Gombokat is húz be, régóta szemezek is vele, de ma ki is böktem, hogy én azt meg akarom tanulni - azt hittem ördöngősség, pedig ez is csak példa arra, hogyha megvan a célszerszám, akkor minden megy mint a karikacsapás - ő pedig a gépre mutatott és mondta, hogy csináljam csak nyugodtan, ha van anyagom. Ekkor kaptam elő az ingeket, mire ő: erre a gallér rész a legalkalmasabb, mert ott kétrétegű az anyag. Nesze neked gyors válasz. :)
Hát így lett gomb a frizura. :)
Hát szépek lettek, na:




Mondta, hogy nyugodtan menjek máskor is, szaván fogom, az tuti.

Mire hazaértem Barnus is alkotott:


 

Szerintem nem rossz egy majdnem 3 évestől. :)

2009. február 19., csütörtök

Az első megrendelés - mission completed!?

Nem bírtam magammal, és tegnap nem feküdtem le addig, amíg készen nem lettek. :) Igaz a maciról hiányzik a kért betű, mert előbb elkészült, mielőtt az üzenet elért volna hozzám, de sebaj. Még jó, hogy tél van és még egy mackónak is szüksége van Z betűs sálra. :) Kedves megrendelő, az úgy jó lesz? (A képeken még az ideiglenes nyakbavalójával állt modellt. Egyébként nagyon jól nevelt mackó, amit már nehéz lenne elmondani a dinóról, de erről majd mesélnek a képek. :))



mackó a polcon



dínó a polcon



itt már elindult az emeletre (biztos tudta, hogy ott a gyerekszoba)



aztán mégis inkább pihent egyet a padon a zsiráf társaságában



majd az ablakpárkányon elnyomta az álom (még szerencse, hogy a betű is látszik :) )

Szóval kedves megrendelő, feltehetem a Meskára? Tetszik? (A dínót majd még egy kicsit nevelgetem, hogy ne legyen ilyen izgága. :))

Mindenkinek tsók!

2009. február 17., kedd

Mackófickók és egy leteknősbékázott dínó

Sokat futkostak, de elcsíptem őket. Itt vannak:



Na és a dínó:



És egy kis aktualitás. Azért van abban valami, ha az ember a saját kertjében tud hóembert építeni. Tegnap azon is elgondolkodtam, hogy mennyit változott az életünk röpke egy év alatt, amióta Ambrus megszületett. Nagyon jó itt lakni!


az első hóember itt, nekik meg egyáltalán :)

2009. február 16., hétfő

A második első

Ambrus egy éves lett. Nagyon nagy fiú. Fut, focizik, táncol. A sorrenden szokott csak változtatni. :) Isten éltessen manócska!

Íme a tortája: Stahl féle piskóta féleség és van benne, na jó volt benne fehér krém eperrel és csokikrém. Ebből is látszik, hogy nem tudtam eldönteni milyen tortája is legyen, de nem lett rossz együtt. (Egy szelet maradt - ez azért jelent valamit azon kívül, hogy nem volt nagy torta. :) )


Most nem csurgattam túlzásba a csokit, így kilátszott a lényeg, de nem bántam, mert guszta volt.


Persze megörökítettük a fiúkat, mégiscsak nagy nap volt ez a mai. Egyébként szépen fel is díszítettünk mindent, de az csak videón van meg. Ha Lacó összevágja, lehet, hogy megtanulok videót is beszúrni. :)


Anais, ha olvasod, most láttam, hogy a mackók kikerülték a fotózást, úgyhogy majd holnap lencsevégre kapom őket, hogy lásd a prototípusokat, na jó az első próbálkozásokat. :)

2009. február 13., péntek

Anna, Peti, Gergő, Ambrus és Barnus

Azt szeretem a blog olvasásban, hogy egyesek naponta frissítik. Hát még ezt is tanulnom kell.

Megint készítettem mindenfélét, de kép nem készült még, így nem írtam róluk.

Ez a kép most a kedvencem és tulajdonképpen őket is én "készítettem". :)

2009. február 6., péntek

Már van képem hozzá :)

Távol álljon tőlem, hogy ilyenekről írjak, de kell ezt még tanulni, az biztos. :)

Azért nem írtam, írok, mert mindig úgy gondolom, hogy a szöveghez kép is kell, ha lehet saját, ha ez az egész rólam, rólunk szól. Ma végre képeket is sikerült készíteni, de kevés vagyok én ehhez, hogy úgy nézzen ki, ahogy szeretném. Úgyhogy majd holnap próbálkozom segítséggel.

Azért teszek még egy próbát, csak hogy később majd lássuk, hogy mennyit fejlődtem. :)

Rejtélyes módon most majdnem ott van a kép, ahol szerettem volna, de mégsem...

Ezt a dobozt találtam ki a "nagyobb állatok" szállítására. Tetszett a vevőnek és ez a lényeg. Az utcán is sokan nézték a kezemben. Somolyogtam is, hogy én magam vagyok a saját szendvics emberem.

Holnap megpróbálok több képet feltenni egy kis segítséggel, addig be kell érnie ennyivel népes olvasótáboromnak. :) (Na itt úgy nevettem, hogy majdnem leestem a székről.)

Hát, jóccakát nekem!

2009. február 1., vasárnap

születésnap

Belevágok, aztán meglátjuk mi lesz belőle.
Tegnap előtt megszületett Kótyom és Fitty kitűző formájában, aztán kaptak egész alakos megjelenítést is. Gondoltam ez jó kezdetnek. Úgyis mindenki január elsejével kezd el valamit, amit megfogadott, úgyhogy nekem maradt a február 1. Ez lesz a blog szülinapja is. Úgyis nagyon szeretünk ünnepelni. :) (Minden alkalmat meg kell ragadni a muffin sütésre!)
Majd írok a huncutzsiványokról ( a naplóikat úgysem nagyon vezetem rendszeresen) , az új szerzeményekről és a legújabb fércművekről.