2010. január 25., hétfő

Egy újabb szép nap :)

Ma sok csomaggal csöngetett a postás. Hát persze, hogy klassz volt a nap. Nem is csigázok senkit, belevágok. :))

Ezt a csomagot veszem előre, hogy mindenhol ez a kép látszódjon a bloglistákban. :)) Eddig is leginkább az volt a jellemző, hogy az anyagokból csak kevésre volt szükségem és ez a GomBolt óta hatványozottan így van. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem vagyok valami népszerű a méteráruboltokban a kérek 10 centit ebből a 20 fajta anyagból mondataimmal. Már régen eljutott hozzám a MODA híre és persze rögtön beleszerettem a Charm Pack-ekbe. Ezek kb. 13 x 13 centis előre felszabdalt négyzetek egy-egy tervező anyagaiból. Nagyon régóta szemeztem velük és most egy életem egy halálom, rendeltem egyet a tavasz jegyében.


42 darabból áll ez a válogatás. Oda vagyok az itthon fellelhető méregdrága Tilda anyagokért, de azt hiszem ezek felveszik velük a versenyt. :)

A második csomagnak nagyon megörültem. Nagyon hálás vagyok Ahamának, hogy meglepett egy kötött csodájával. Már a blogján is nagyon tetszett és örülök, hogy most már nekem is van. :) Gyorsan fel is avattam délután. Igazság szerint nem az ő "feladata" lett volna meglepni engem a Húzogatós Karácsony keretein belül, de mivel más nem tette, ő volt ilyen angyali. Nagyon szépen köszönöm itt is!! :)


A harmadik csomag Zsuzsától érkezett. Nem fogjátok elhinni, most már van répás anyagom. Remélem hamarosan lesz időm hozzá nyuszis táskát varrni. :))) Köszi!!


Rojalka és még valaki játékba hívott (tiszta ciki, felírtam egy papírra, de nem találom :( szóljon rám, aki kimaradt!! ) hogy mutassam a táskámat. Háááát, nem túl izgi, bár én nagyon szeretem. Varrhatok bármit, felhalmozhatok itthon szebbnél szebb darabokat, egy nap elteltével ugyanennél lyukadok ki. Télen-nyáron, kiránduláshoz, alkalomhoz, mindig. Nem is az első darab. Amikor az előző már kezdett szétesni, óriási volt a boldogságom, hogy találtam egyet az Ebay-en. Gyorsan le is csaptam rá és azóta is ez van a hátamon. Még teljesen jó állapotban van, de már előre félek, hogy mi lesz, ha ő is elhasználódik. Sajnos a Samsonite már nem gyártja. Egyszer még sikerült egy darabot elcsípni egy lengyeleknek céges megrendelésre gyártott külön adagból, de már annak is vége. Úgyhogy ha valakinek van ilyen, vagy ismer valakit, aki nem hordja, eladná, szóljon rögtön, szaladok érte. Szóval itt van ő:


Egyébként van egy barna verziója is. Nagyon vigyázok rá, mert világosabb. :)

Ja, és persze a lényeg, hogy mi van benne:


- két bevásárló szatyor
- pénztárca
- a Moleskin füzetecském egy tollal az ötleteknek, amik a buszon törnek rám :)
- zsepi
- a szerencsejátékos tasakban már nem csak lottó van, hanem mindenféle intéznivaló, ajánlott leveles blanketták, névjegyek, stb.
- a legutóbbi kultúrális élmény jegyei és feladatlapja
- kés, villa
- Julcsitól kapott horgolt kövek organza tasakban
- csatok Anais-nak, hátha összefutunk :)

Ami itt nincs a képen,de többnyire velem van, az a kulcs, ami az ajtóban van és a telefonom töltőn. Lehet, hogy nem túl "anyás", de nekem max pelus és popsitörlő szokott még lenni a táskámban, ha messzire megyünk. Én nem szoktam italt vinni meg rágcsát. Ha hosszú útra megyünk, az egy kicsit más, de eddig még se éhen, se szomjan nem haltak a fiúk egy-egy séta alkalmával, úgyhogy én nem szoktam ilyenekkel terhelni magam. :) Hamar megtanítottuk őket szívószállal inni, vizet pedig majdnem mindenhol szoktunk kapni, ha kell és a kaja is meg van oldva egy-egy pogácsával. Nem szoktuk túlszervezni az életet, tudom. :)

Ha már utolért ez a játék, akkor bekukkantanék Borsheka és PI táskájába. :)

12 megjegyzés:

Anais írta...

:-))*

norcsella írta...

Ezek az anyagok álomszépek. Már forog az agyam. :o)

könyveslány írta...

Óóó, csodaszépek! (Nekem egyébként lassan eltűnnek az ilyen gátlásaim. A méterárus nénim sajnos nem a legnagyobb választékkal rendelkező fajta, viszont szemrebbenés nélkül vágja a 10 centiket - ja, és van gombbehúzó ismerőse :-D )

És az milyen már, hogy nem leptek meg karácsonyra :-O Ilyen van?

Lidércke írta...

De jók! A répás anyag is nagyon tetszik, no, meg a fecnis csomag is. Gyönyörűek!
Ahama meg tündér, hogy kárpótolt valaki más hibája miatt. :)

Zsuzsi írta...

Az anyagok szuperek!Igazad volt hogy ezt tetted előre azonnal rákattantam pedig nem is akartam netezni ma reggel:O)

VKOrsi írta...

nagyon szépek az anyagok!!!!
pelenka meg az én táskámban sincs :)

Melusee írta...

Nekem három gyerkőcöm van, 1-8 éves kor közötti eloszlásban. Mivel az én táskáim is szétmentek, kaptam a férjemtől egy Budmilt. Nem hátizsák, viszont jó nagy és orkán anyag, szóval mosható. Tegnap rendet raktam benne: az alapholmikon kívül (zsepi, ötletfüzet, pénztárca, stb.) volt benne egy fél zacskó piskótatallér, egy cumisüvegkupak, két kisautó, egy játékhelikopter, egy fél Barbie-korona flitterekkel, kis tubus arckrém (babának) a szeles idő miatt, és egy Labello, de az sem azért, mert anya néha szép akar lenni, hanem mert a 3 éves fiam megtalálta a kocsiban és mire a bölcsibe értünk, a hátsó ülésen bohóccá rúzsozta magát:) Odavan a sminkcuccokért, apa legnagyobb rémületére :) Szóval gratulálok, hogy Neked csak ennyi minden van a szütyődben, példaképemmé teszlek! És itt jegyzem meg, hogy csúcsszuper az ötlet a gomb bolttal :)

PI írta...

Na abba kukkanthatsz, mert nekem olyan nincs:)
Csak pénztárca+telefon

BCili írta...

Hehe, én se vittem semmi ennivalót a gyereknek egészen addig, míg egy uzsonna után útnak indulva ő kinézte más szájából az ételt. Irtó ciki volt. Azóta keksz és sajt csomagolva van.
Az anyagok gyönyörűek. Oda vagyok a szép mintás anyagokért de néhány tenyérnyi általában elég belőle, van hogy még annyi se kellene. Pl egy kis kámeás anyagból 1 tenyérnyi is elég lenne :)

borSHEka írta...

Jelentem, kész vagyok a házi feladattal, még a szorgalmit is megcsináltam : )
Az anyagok nagyon kívánatosak!

Fércművek írta...

Gondoltam, hogy Pi-nek nincs táskája ,de egy kérdést megért. :)

BCili: Megoldjuk majd azt a tenyérnyi problémát. :)

Köszi Borsheka! :)

Aledi írta...

Kés, villa?!
Egyetértek, ami a gyerekeknek szánt inni-ennivalót illeti. Én sem vittem soha, mégis túléltük :)
Az anyagokra mit is mondhatnék, annyira szépek, Ahama sapijáról nem is beszélve.