2010. január 10., vasárnap

A Pamut Klub Énekesei elköszöntek

Nagyon vártam a tegnapi estét. A BS-ben a Cotton Club Singers búcsúkoncertje volt. Angel barátnőmet gondoltam, hogy meglepem vele az elmaradt szülinapjára és Karácsonyra. Szerintem írhatom többesszámban, hogy nem bántuk meg. :)

Nosztalgikusra sikeredett az este. Sok minden eszembe jutott miközben ők a 15 évükre emlékeztek vissza. 15 évvel ezelőtt a 18. szülinapomra készültem és azt kértem itthon, hogy az Old Man's Pubba menjünk el vacsorázni vasárnap, mert egy Cotton Club Singers nevű együttes nekem nagyon megtetszett és szeretném őket meghallgatni. Az asztalfoglalást elnézték és sajnos (? :) ) csak a színpad előtt volt szabad asztal. :) Nagy élmény volt. És utána még sokszor. Ott és sok helyen máshol még hallgattuk őket.

Mostanában sokszor utólért, hogy a régi énemet, életemet már sosem kaphatom vissza. Ne értsetek félre, ez nem baj, hiszen az ember, a körülmények, az élet állandóan változik, csak mostanában a városban jártamban - keltemben olyan helyekre is elkeveredtem, amik egykor sokat jelentettek. Most már vagy nem is léteznek vagy átalakultak vagy csak én nem járok arra egyáltalán. Nagyon hiányoznak a régi kicsi mozik, megszűnt antikváriumok és néhány önkiszolgáló étterem.

Ez a koncert is csak felerősítette az érzést, hogy van, amit már nem lehet visszacsinálni (szép magyar szóval :) ) Egyáltalán nem baj, de még úgy reggelig szomorkodok rajta egy kicsit.

A koncert egyébként egy kicsit laposan kezdődött. Olyan volt, mintha nem találták volna a helyüket. Na nem is BS méretű helyeken szoktak énekelni. :) A kezdeti nehézségek után viszont nagyon belelendültek - a közönség is - és ismét egy nagy élménnyel ajándékoztak meg. Még új kedvenceim is lettek, ha a dalokat nézzük, bár ebből a formációból az örök szerelem Fehér Gábor marad. (A koncert előtt Lacó meg is kérdezte, hogy rajtam van-e a fehérgáboros pólóm. :)) )
Ő egyébként folytatja is a CCS hagyományokat és Singer Street néven alakítottak egy új csapatot. Itt hallottam őket először és szerintem még ennek is lesz folytatása. :)



7 megjegyzés:

BCili írta...

irigyellek, hogy ott lehettél. A swing az egyik kedvenc, az esküvőre egy teljes cd-t rakott össze belőle a DJ, és most karácsonyra Fehér Gábor CD-t kaptunk az ismerősöktől, karácsonyi dalokkal.
A koncert, a mozi, a színház elmarad, de az étterem már szerencsére kivitelezhető Lilivel is.

Krisztallit írta...

Nekem még az első CCS felállás tetszett, aztán nem voltam oda a tagcserékért és el is hagytam őket. De a nosztalgiázáshoz én is remekül értek.

Fércművek írta...

Hosszabban akartam írni a swingről, de gondoltam úgyse nagyon érdekel senkit. :) Mindig megörülök, hogy vannak rokonlelkek. :)

BCili: Az a Fehér Gábor CD nagyon érdekelne. :)

Krisztallit: Én is az eredeti felállásnál voltam igazán lelkes rajongó, de őszintén, ezen a koncerten nagyon meglepett, hogy mennyire nagyon jók az új tagok. Biztos, hogy elmegyek egy-két koncertjükre, ha úgy alakul. :)

Angel írta...

Az ember nem is kívánhatna ennél szebb ajándékot :)

Raindrop írta...

Nekem is az első felállás tetszett a legjobban. Tagcserék után már nem az igazi semmi...

BCili írta...

megoldjuk :)

Curi írta...

Biztosan szuper lehetett a koncert, pláne, hogy ilyen régre nyúlnak vissza az emlékek a CCS-szel kapcsolatban. Én is el-elmerengek néha az élet változásain. Jó lenne néha visszaröppenni 10-15 évet az időben és megint találkozni az akkori barátokkal, gondtalan egyetemista életet élni és egy héten akár többször is hajnalig bulizni, ne adj isten flörtölni.
Persze ez nem jeleni azt, hogy a mostani életemmel elégedetlen lennék, hiszen van egy szuper párom és egy tündéri lányom. Csak nehéz elfogadni, hogy már soha nem lesz olyan mint régen. Remélem ezzel nem csak én vagyok így.