2010. január 27., szerda


Raindrop dobta tovább nekem ezt a labdát. Könyvekről szólnak a kérdések. Egy napot gondolkodtam a kérdéseken. Vagyis hát nem feltétlenül a kérdéseken, hanem a sok-sok emléken, élményen, amit előhozott ez a "játék". (?) Úgy nőttem fel, hogy mindig könyvek vettek körül. Szó szerint is, mert nem sok látszott a falból minálunk. Na, ettől még nem lettem túl művelt vagy ilyesmi, de tényleg szerves részét képezték a gyerekkoromnak és így a mai napig fontosak az életemben még akkor is, ha most kicsit lazább a viszonyunk...

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?

Furcsa, hogy evvel kezdődik ez a kérdés sor, de akkor csapjunk bele. :) Volt egy-két könyv, ami csalódást okozott, de azért mint legrosszabb könyvélmény nem aposztrofálnám őket. Egyszer például a kezembe került egy Sophie Marceau könyv, ami teljesen megdöbbentett. Annyira másnak képzeltem el őt és a stílusát, hogy nem is nagyon tudtam vele mit kezdeni. De nem tenném meg, hogy kiemelném, mint legroszabb könyvélményt. Annyit nem ért. :)

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?


Nem tudnék egy könyvet kiemelni. Azt hiszem az ember fontos részévé válik minden, amit elolvas, legyen az olyan könyv, amit többször - esetleg állandóan :) - olvas és a csalódások is. Engem is meglep, de verseskötetek jutnak eszembe, amik nagy hatással vannak rám a mai napig.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?


Még ifjú koromban néhány Edgar Allan Poe novella a frászt hozta rám. De nem szeretem az ijesztgetést és félelemkeltést semmilyen formában úgyhogy tudatosan kerülöm az ilyesmit. Viszont már anno is megbocsátottam EAP-nak, mert azért megosztotta velem a láthatatlan - majd hő hatására előtűnő - tinta receptjét citromléből. :)


4. Mit használsz könyvjelzőnek?


Be kell vallanom, hogy imádom a könyveket, de gyilkolom őket rendesen és legtöbbször behajtom a sarkokat. Ha kölcsön kaptam a könyvet, akkor viszont nagyon vigyázok rá és valami kezem ügyébe kerülő papírral jelölöm, hogy hol tartok.

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?


Régebben mindenhol olvastam. Otthon, a buszon, ahol éppen voltam és nem filmet néztem. :) Amikor már dolgoztam, akkor általában a buszon és este a kádban órákig. Nem is tudtam máshogy elképzelni az életet. (Kád nélkül sem. :) ) Aztán ideköltöztünk és mivel szinte csak zuhanyozunk, ezért ez teljesen kikopott az életemből. Azóta csak akkor ha buszon ülök. Ez szomorú, ne is mondjátok, tudom...

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?


A mesekönyvek ugranak be, de nem tudom pontosan. Az viszont élénken él bennem, hogy a Végtelen Történetet gyerekkoromban egy nap alatt elolvastam. Egyszer mentem ki a szobámból ebédelni, de utána gyorsan mentem is vissza. Szép hétvége volt. :)

7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)


Ha lehet választani akkor kemény fedeles.


8. Mit olvasol most?


Most éppen semmit. Szégyen és gyalázat. A nem létező újévi fogadalmi listámon szerepel egy pont, hogy ezen változtatnom kell, de most mindent felülír a varrás. Hihetetlen. Annyi minden megváltozott az utóbbi 1,5 - 2 évben, hogy csak kapkodom a fejem, de ez egy későbbi bejegyzés témája lesz. :)


9. És hányadik oldalon jársz?


Jajj, így is olyan lelkiismeretfurdalásom van. :(

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?


Nagyon szeretnék rájuk vigyázni, de van, hogy aláhúzok részeket illetve beleírok a könyvbe. Hogy újra és újra megtaláljam azokat a mondatokat, érzéseket, amik első olvasatra megragadtak.


11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?


Azt hiszem igen. Szeretem a szép könyveket. Bár ez elég szubjektív. Mert most nem a mai könyvek jutnak az eszembe. Még nem írtam, de én antikváriumba szeretek járni. Régebben sok - számomra - kincsre tettem szert.

12. És az oldalszám?


Régebben nem, most már lehet, hogy meggondolnám, hogy mibe kezdek bele. :)

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?


Nem. Bár egy-két Agatha Christie-nél nagy volt a kísértés. :)

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?


Igen. Több is, de ha ez a kérdés merül fel valahol, akkor mindig az Utas és holdvilág jut eszembe. Van egy olyan furcsa tulajdonságom, hogy elfelejtek konkrét dolgokat, csak az érzés marad meg. Amikor az érzés már nem hagy nyugodni, akkor újra elolvasom. A Pendragon legendát is. Verseket is. Na azok bármikor eszembe jutnak valamiről és már megyek és keresem is őket. Megtaláltam, elolvasom, aztán megy tovább a nap.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?

Nem emlékszem ilyenre, csak arra, hogy már nagyon-nagyon sokat kellett cipelnem.

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?


Mániákusan ragaszkodom. Pont. (De már megértettem, hogy nélkülük is lehetne élni. )

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?


Nem, oda nem. Azt hiszem sose vittem. Vagy az ágyamon, vagy az íróasztalomnál olvastam.

18. Tényleg, olvasol a mosdóban?


Tényleg nem.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?


Nem, de a kedvenc idézeteket régebben mindig kiírtam.

+1.: még valami hendikep?


Sokak szerint túl sok könyvünk van. Pedig még sok doboz van a pincében és költözéskor szelektáltam is. A korábban említett fordulópontig (1,5 - 2 év) el sem tudtam volna képzelni az életemet úgy, hogy ne könyvek vegyenek körül. A költözés - és tulajdonképpen az új élet kezdés - után viszont fokozatosan kezdtem megérteni, hogy nem a tárgyaktól vagyok az, aki vagyok. Ez egy Bika számára tényleg fordulópont, akinek a birtoklás a mindene. :)

Sosem gondolkodtam el ilyeneken, de most, hogy körbenéztem itt lent a nappaliban rögtön három dolgon megakadt a szemem. Mind a három női szerző és nekem fontosak. (Nem is értem miért nem a hálóban vannak, mert ott vannak az igazán kedves könyveim . De úgy látszik őket tudat alatt leköltöztettem, hogy részt vegyenek a mindennapokban. Dorothy Parker, Emily Dickinson , Helen Keller...na de ez nem volt kérdés. :)) Tényleg furcsa ez a kérdés sor, mert az igazi kedvencekről nem nagyon esik szó, inkább csak a szokásokról.

Még valami eszembe jutott. Imádom, hogy a fiúk odavannak a könyvekért, viszont sűrűn hisztirohamot kapok, mert nem tudnak rájuk vigyázni. Most is ki van készítve több könyv, amit viszünk a könyvkötő bácsinkhoz. Nálunk ez is egy program. :(

Ja és van egy gyönyörű Peer Gynt kötetem rózsás borítóval. Egy mese. Amikor még a skandinavisztika volt a mindenem, akkor találtam. El lehet képzelni mekkora boldogság volt.

Na jó, abbahagyom, pedig Sexpírről még egy szó sem esett. :)

Zsukka, Vacskamati, Zazálea,ha van kedvetek válaszoltok Ti is? :)

7 megjegyzés:

muzli írta...

Egyszerűen lenyűgöz, elámít és megrémít, hogy mennyi hasonlóság van köztünk bikák között, meg hogy még a szülinapunk is annyira közel van...

juditti írta...

Nagyon tetszik, amit csinálsz. Irigylem az ügyességedet, és nagyon örülök, hogy az olvasás sokat jelent számodra, még ha most nem is olvasol annyit, amennyit szeretnél.
Tudod, én írok, és olvasok szinte mindig, az öltögetés pedig titkos vágyam, amire sosincs időm, meg amúgy sem értek hozzá...
Szóval, örülök, hogy rád találtam. :-)

(Ha küldök neked egy könyvet, elolvasod?)

Legyen mosolygós, szép napod!
Judit

Fércművek írta...

Muzli: :))

Juditti: Hát persze, hogy elolvasom. :) (Feltéve ha nincs határidő. :) )

Raindrop írta...

Amit írt muzli, nekem is eszembe jutott, hiszen én is bika vagyok! :)
Olyan jó volt olvasni amit írtál!
Szerintem ne szégyeld magad, hogy most nincs időd.
Nekem is volt 2 év az életemben, amikor egyetlen könyvet nem olvastam el, mert 14 óráztam állandóan, napi 3 óra utazással...
A könyvek megvárnak. :)

Zazálea írta...

Válaszolok, bizony, holnapig még bírod? :o)))
És köszi! Lesz némi hasonlóság, meg eltérés is, izgalmas lesz... :o)))

Zsukka írta...

Köszi, Judit a kíváncsiskodást, nem ígérem, hogy moströgtönazonnal, de igyekszem beilleszteni a napirendbe egy választ :o).

Vacskamati írta...

Én nem vagyok bika, de néhány pontnál csak bólogatni tudok.. (Aminél meg ne, azt majd leírom nálam.. :D) Érdekes, hogy mostanában jutottam el én is arra a szintre, hogy nem a nagyon sok könyv BIRTOKLÁSA az, amire szükségem van...

Köszi a passzt. :D