2010. március 15., hétfő

Március 15.

Régen nagyon szerettem ilyenkor járni a várost. Most már eszembe sem jut. Vagyis dehogynem. Sajnálom, hogy a fiúkat nem tudom kivinni.

Inkább írok valami másról. Pár évvel ezelőtt történt az eset. A kerületi lapban olvastam róla. Nem szeretem az ünnepelyés fel - és kivonulásokat, de ezt valahogy nem akartam kihagyni. Az akkori utcánk végében szobrot avattak. Egy helyi lakos, Komár Ibolya, nyugdíjas titkárnő évekig félretette a pénzét, hogy szobrot állíthasson kedvenc költőjének, Petőfinek.


Nekem nem ő a kedvenc költőm, de ezt a szobrot nagyon szeretem. Főleg, hogy ismerem a történetét. Amikor arra járok, mindig eszembejut a néni.

10 megjegyzés:

Kála írta...

Ez nagyon kedves történet! Az első bekezdéssel pedig a szívemből szóltál :-( Nagyon sajnálom, hogy lassan elfelejtjük, hogy milyen is _csak úgy_ emlékezni.

Vacskamati írta...

Egyetértek mindenben. Jó hallani, hogy ilyen is létezik még. (És: Jaj, látnátok, nálunk, Székesfehérváron milyen katasztrofális (röhejes) a Petőfi szobor.. )

Kathy írta...

Nekem is az egyik kedvenc koltom Petofi, es a Tanitoneni tortenete igazan meghato. A szobor meg nagyon szep.

muzli írta...

Hol van a szobor? Még nem láttam.

Fércművek írta...

Ha szemben állsz az Önkormányzattal, akkor jobb oldalon, szinte a Csilivel szemben áll rendületlenül. :)

Apolka írta...

Sziasztok!
A szobor Lelkes Márk szobrászművész alkotása.
Apolka

Fércművek írta...

Apolka, köszönöm, hogy megírtad a nevét, mert kerestem, de nem találtam sehol. Ő is nagyon szimpatikus volt. :))

borSHEka írta...

Ez nem semmi - el sem hiszem...
Szép az elejétől a végéig.

Raindrop írta...

Örülök, hogy leírtad.
Én nagyon szeretem Petőfit, és bár mondjuk József Attila verseit jobban kedvelem, de Petőfi az Petőfi. :D

LNóri írta...

Egyet értek :-)
és köszönöm a történetet