2010. június 27., vasárnap

Vásári bejelentkezés

A mai WAMPról majdnem sikerült elkésni, de végül odaértünk. :) Köszönöm, a mai is nagyon jó volt. Egy pillanatig mindig azt hiszem, hogy a vásári képen már nem nagyon változtatunk, a szokásos felszerelést visszük, de valami újítás mindig becsúszik. Teljesen rákaptam a kitűző/bross készítésre. Biztos nem néztek éppen százasnak, de fogtam a behúzott gombjaimat, bementem a városba és a tenyeremen kiteregetve fel-alá járkáltam a gyöngyös boltokban, hogy mindegyikhez megtaláljam a nekem tetsző gyöngyöket, függőket. Viszont ezeket már nem lehetett a mágnestáblán prezentálni, úgyhogy a festőállványra végül festővászon került.


Egy kis kulisszatitok. Mindig úgy készülök, hogy ha valamit megvásárolnak a mágnestábláról, akkor pótolni tudjuk, ne legyen foghíjas az összekép. A festővászonra viszont pont annyit készítettem, amennyi ráfért. Aztán gondolkodóba estem, hogy ha mégis vásárolnak, akkor mi lesz azokkal a fehér foltokkal??? És akkor jött ez az ötlet:


Mi jól szórakoztunk rajta. :))) És a vicc az egészben, hogy ilyen gombocskát ketten is elkunyerálták kitűzőnek. :))))))))))))))

Ezt egyszerűen le kellett kapnom. Ahogy a fércek kukucskálnak, hogy vajon hova költözünk, vajon hova költözünk? :) Elég sokan elhagytak minket, elbúcsúztunk és nagyon örültünk, mert láttuk, hogy mindenkit nagy-nagy szeretettel fogadtak örökbe. :)


Nehogy hiányérzetetek legyen, azért teszek fel egy standos képet is. :)

11 megjegyzés:

jucii írta...

De édik a kis kukucskálóóók :))))
Ez az "ezt már elvitték" gombocska nekem is nagyon tetsziiik :)))))))

úúúúúúgy szeretem ezeket a képeidet, amikor sok ilyen csodaszépség így együtt mutatkozik :)))

Mák írta...

:D:D:D

anyahajó írta...

Az ezt már elvitték gombot akár nászajándéknak is árulhatnád :D

Fércművek írta...

Hihi. Anya - lánya állt a standnál és mondták, hogy a lány megkaphatná a "Hozzám jössz?" gyűrűt, a mamája pedig az "Ezt már elvitték" kitűzőt. :)) Mondom, hogy jól szórakoztunk. :)))

sesame írta...

Egyszer ki kell néznem a Wampra, jó lehet ott a hangulat :) Csak egyedül nem akarok,vasárnap meg nincs olyan,aki ráérne. Másrészt imádom a kézműves vásárokat,és ahogy magamat ismerem elég soványka pénztárcával jönnék haza,és most nyaralásra gyűjtök :)

Lidércke írta...

Az a ló annyira jó! :))

verus írta...

Olyan szuperek a kitűzők!!! A GomBolt-ba teszel fel belőlük? Szeretnék egyet-kettőt :)

Babra írta...

A nagyíthatatlan képektől megőrülök:D:D De ezek a kitűzök szenzációsak!!

Csigi írta...

Nagyon tetszenek a kitűzők!!

csipkebogyo írta...

Így csinálják a profik kérem!Ez előtt a stand előtt tuti megállnék és vásárolnék valamit.

Mina írta...

Azok kitűzők csodaszépek lettek :) "ezt már elvitték" kitűző nekem is tetszik, nem csodálom hogy elkunyerálták :D