2010. szeptember 19., vasárnap

Eredményhirdetés

Remélem halljátok a dobpergést és vártátok ezt a rémes pillanatot, amikor kiderül, hogy kik a nyertesek. Mert többen is lesznek ám. Kicsit oszkáros hangulatom van és elővettem a papíromat, hogy kiknek is mondok köszönetet. :)) Köszönöm mindenkinek, aki szó szerint vette a fáradtságot és részt vett a jellemek írásában. Magamból indultam ki és én általában fáradtan irkálom őket, csak azért. :) Ez viszont nem lett volna elég, hiszen kellettek a kedves olvasók is. Már egy ideje nem tartom olyan fontosnak, hogy mindent számokban mérjek, de azért sikerült meglepnetek. 126 jellem érkezett a verseny alatt. Szerintem ez még sima hozzászólásban is szép lett volna, de így nekem még többet ér. Köszönöm a játékos kedveteket! :))) A fészbukos oldalt csak azért hoztam létre, hogy mindenkinek láthatóak legyen a "pályaművek" és ti is jól szórakozzatok. Időközben viszont olyan sok rajongójuk akadt ezeknek a rémségeknek, hogy azt hiszem az oldal marad és a következő verseny kiírásáig saját borzalmakkal, nonszenszekkel fogom frissíteni. :) Na, de térjek már a lényegre, ugye? Maga a végeredmény nem lesz meglepetés, hiszen bárki láthatta, hogy Hollárihó Morcos Dórája nyert. Gratulálok! Kérlek a mail címemre írd meg, hogy milyen színű rémet szeretnél, hány szemmel és hány foggal. :))

És akkor a kis meglepetés. Verseny közben is alakultak a dolgok, hiszen voltak, akiket nagyon elkapott az ihlet. Ez pedig engem ihletett meg. :)) Zsebrémjellem író noteszeket készítettem, hogy bármikor, bárhol le tudják jegyezni a nyertesek a legújabb ötleteiket. :))


Ezeknek a sorsát már sima sorsolással döntöttem el. :)

A nyertesek:

neomatsek
Maminti
Raindrop
Holysaman

Gratulálok nektek is! Keressetek meg mail-ben a címetekkel és már adom is postára az apróságokat. :)

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a részvételt és remélem máskor is játszotok velem! :)

17 megjegyzés:

kinga írta...

úúúú dejó a notesz!! :)
gratulálok a nyerteseknek!

Anna írta...

gratula a nyerteseknek!

Csirli írta...

Elmeny volt! ;D

Fércművek írta...

Köszi. :) Nekem is. :) Azt hiszem az ilyen játékoknak van igazán értelmük. Már ha ebben az esetben lehet ilyet mondani.... :))))))

Raindrop írta...

Annnnnnyira örülök!!!! :D
Köszi Judit, imádtam a játékot.
Kár, hogy csak hármat írhattam. :D

Fércművek írta...

Na, most majd írhatsz egy egész noteszre valót! :))))))) És ha nem lenne elég, akkor készítünk még, jó? :)

babicsek írta...

Gratulálok a nyerteseknek, jó volt olvasni a sok rémjellemet. Judit neked pedig köszönöm a játék lehetőségét, nagyon élveztem.

sunnee írta...

Gartulálok a nyertesnek!
Bár egy kicsit csalódott vagyok, mert ha nem változott volna meg a határidő, akkor én nyertem volna. :(
DE a játék nagyon tetszett és ha lesz legközelebb, újra jelentkezek. :)
A fiam viszont nagyon fog örülni délután, mert Ő nyerte az egyik notesz. :)
Köszönjük!

Csibe írta...

Gratulálok én is a nyerteseknek!
Nagyon édes a notesz!!!

Fércművek írta...

Sunnee, írsz nekem egy címet?

sunnee írta...

Írtam címet. :)

kiseri írta...

Gratulálunk!!! És köszönjük a vidám perceket mindenkinek, mi nagyon jókat mulattunk!:) És noteszünk ugyan nincs, de minden írástudó családtagunk firkált papírokkal mászkál azóta is és ömlenek belőlünk a jellemvonások... már a gyerekekről is születtek...:)
További jó játékot még!:)

maggomboc írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
maggomboc írta...

Gratulálok minden nyertesnek! Rém jó olvasni a jelemeket:)

Kicsit ide 'rémel' ez az anyag, amire most bukkantam véletlen:

http://www.etsy.com/listing/56637551/lovely-flannel-fabric-monsters-gray

Barbi írta...

Gratulálok a nyerteseknek! Tuti notesz lett! :D

kinema üvegékszer írta...

Gratulálok én is a nyerteseknek! Én a férjecskémet szerettem volna benevezni, de sajnos annyi más dolgunk volt, hogy majd legközelebb. Nagyon élvezetes volt olvasni a jellemeket, imádtam, hogy ennyi kreatív ember van!:-)))) Jó játék volt!!! És a notesz szuper ötlet!:-D

Violini írta...

Jaj, ez a notesz, ez zseniális!