2010. december 31., péntek

2010

Már ősz elején is úgy éreztem, hogy ez az év annyira tele van már élményekkel, történésekkel, hogy majd szét pukkan. Persze akkor még nem tudtam, hogy a neheze, az igazán fajsúlyos dolgok csak utána jönnek. De úgy látszik ilyen az élet. Amikor már azt hiszed, hogy nem bírsz többet, akkor hirtelen kétszer annyit kell elbírni. Nincs evvel gond, mert az ember legalább érzi, hogy csinál valamit, hogy az élet nem csak úgy elmegy mellette. Bár ez sem igaz, mert egyfajta élet elmegy mellette, de az már nem hiányzik. Ma is volt egy döbbenésem, hogy mennyire nem hiányoznak a régen fontos dolgok. Bár már akkor sem voltak igazán fontosak, de nem zavart a rájuk elpazarolt idő. Most meg szinte fáj. Mert annyi, de annyi mindent lehetne csinálni helyette. Be kell látnom, nem vagyok az a láblógatós típus, viszont ma az is kikristályosodott, hogy meg kell tanulni lelassulni és elengedni dolgokat. Még nem tudom hol fogom kezdeni, de ha lenne jövő évi fogadalom listám, rajta lenne, hogy evvel biza foglalkozni kellene.
Nagyon szép, nagyon munkás év van a Fércművek mögött. Nem montázsolok össze fotókat, nem írok számokat, nem vonok le nyilvános következtetéseket, viszont lelkesen és boldogan mondom, hogy idén már nem volt annyi kétségem mint korábban és igenis úgy gondolom, hogy ez is az én utam. Azért is írom ezt, mert az idei változások között van, hogy visszamegyek dolgozni. Még van egy kis időm, hogy végig gondoljam, koordináljam, hogy a kettő dolog, hogy tud egymás mellett működni. A tanítást is nagyon szerettem, biztos, hogy újra sok örömet fog adni, de már nem nagyon tudom elképzelni magam a Fércművek nélkül.
Már egy A/4-es papír mindkét oldalát teleírtam, hogy mi mindent szeretnék jövőre. (És nem írok nagy betűkkel. :) ) Ha csak egy része sikerül, akkor már klassz év elé nézünk. Már ha velem tartotok, de már evvel kapcsolatban is egyre kevesebb a kétségem. :)

Mindenkinek olyan évet kívánok, amilyet elképzelt magának és amilyet nekem kívánna! :P

18 megjegyzés:

Abile írta...

Kívánok jó egészséget, sok sikert a terveid megvalósításához. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha valamit az ember lánya nagyon szeret csinálni, akkor arra mindig jut ideje... :o) és akkor az egyéb - kötelező - dolgok is sokkal könnyebben mennek! BÚÉK!

Hunszil írta...

BÚÉK neked is, és kiváncsian várom az élmény beszámolókat, hogy megy a tanítás és a Férműveskedés :)))

Julcsi írta...

Hasonló jókat kívánok neked is! Kívánom, hogy legalább egy oldalnyi teljesüljön abból a kettőből!

Barbi írta...

Soha ne legyenek kétségeid! Afelől meg pláne ne legyenek, hogy mi akarjuk-e a Fércműveket,mert egyértelmű a válasz: igen. És szerintem sok ember nevében mondom. Mint újra dolgozó blogos mondom, hogy menni fog. Igen, a tempóból majd jócskán vissza kell venned (a mindennapok segítenek ebben), de fogod tudni csinálni, ahogy én is. Bár néha a szívem szakad meg, hogy erre, meg arra nincs időm, és mennyire hiányzik a több alkotás. A 22-es csapdája: a hétköznapi feszültségeket az alkotásban tudom feldolgozni, viszont nincs időm a hétköznapok miatt eleget alkotni. Én is még most igyekszem megteremteni az egészséges egyensúlyt. Menni fog az! Majd időnként támogatjuk egymást! :D Puszillak! Boldog új évet! Nem mondom, hogy teljesüljön minden vágyad, mert ez általában úgysem teljesül, csak azt kívánom, hogy minél több dolgot ki tudj pipálni a listádon! :)

Lidércke írta...

Nagyon drukkolok neked. :)) Szép, és sikeres Új Évet kívánok!
Éljenek a Fércművek! :)))

márta írta...

Boldogat, szépet kívánok...

Zazálea írta...

Juditom, én nem a Fércműveknek szeretnék most jókat kívánni, bár nyilván elválaszthatatlan a kettő, hanem neked, nektek, hogy legyen szép ez a 2011, családostul, gyerekestül, férjestül, emberestül. A szépbe pedig sok minden belefér, (érzéssel töltsd meg a kesztyűt, mint tudjuk), én csak ezt kívánom, s hogy sok-e? Éppen elég, úgy hiszem. :o)

Fércművek írta...

Ha minden igaz, csak a jövő tanévbe kell bekapcsolódnom, úgyhogy még tényleg van egy kis időm, de már előre kell gondolkozni. :)

Köszönöm a kedves szavakat! :) Mindannyiunknak sok-sok ötletet kívánok és időt a megvalósításhoz.

F.Gina írta...

Boldogat, szépet, sikereset, békességeset nektek !

M-ici írta...

Húú, hát akkor én valami olyasmit kívánok, amit magamnak is nagyon el tudnék fogadni, vagyis hogy a "rabszolgák" még sokáig éljenek erőben, egészségben, és tudják győzni amit rájuk testálsz, hogy töretlen maradjon a fércművek gőzereje.

Babra írta...

Kívánom, hogy az összes A4es papírra felírt kívánságot teljesüljön!:)

En - Hababann írta...

Izgalmasan hangzik a hosszú lista... mi mindennel fogsz majd meglepni minket?! A munka és a kreatív idő összehangolása, olykor nem egyszerű, de megoldható.
Én már leszoktam arról, hogy annyit akarjak alkotni, mint azok a blogtársak, akik otthon dolgoznak, vagy egyszerűen csak több idejük van. :)
A végére maradt a legfontosabb: legyen olyan éved, amilyet kívánok Neked ;) és az a sok figyelmesség, önzetlenség, amit Te adsz másoknak találjon vissza hozzád!

kwandera írta...

Nem féltelek, nagyon a helyükön vannak nálad a dolgok... és szerintem a 2 oldalas listát még túl is fogod teljesíteni. :)
Buék drága Judit!

Borsheka írta...

Húúú, egy egész A/4-es, mindkét oldalon?! : )) Sok-sok erőt adó élményt kívánok hozzá, megértésben, meghittségben, harmóniában folydogáló hétköznappal tarkítva!! (Bármennyire csöpögős sziruposan hangzik is) : ))

- Maminti, a kicsi zöld tündér - írta...

Én sokáig a versenyszektorban dolgoztam, de kiugrottam belőle és ma ott dolgozhatok, ami a szívemnek nagyon kedves: egy iskolában. Azóta boldogabb és kiegyensúlyozottabb lettem, ismét tele vagyok élettel és erővel...
Nekem egy nagy kupac gyerkőc maga a csoda. A sajátjaim is. Néha nehéz, de nincs is annál jobb, mint egy nagy puszi tőlük!
Kívánok neked is sok mosolyt és szivecskés rajzot a suliban, hogy ne legyenek kétségeid!! A blogod pedig nagy örömforrás nekem, olyan jó olvasgatni! Kérlek, folytasd sokáig...
Boldog új esztendőt kívánok neked!

frihanna írta...

Szia Judit!
Szép csendben olvasgatlak régóta... Nagyon tetszik a stílusod! :)
Minden összeegyeztethető, hidd el!
Ha van kedved, olvasd el az én történetem:

http://fri-hanna.blogspot.com/2010/12/2010-az-en-tortenetem-ami-frihanna.html

Ebből kiderül, nekem hogy megy. :D
Boldog új évet kívánok, és én olvaslak majd 2011-ben is! (Lehet hogy csak csendben) :D:D:D

Ilona írta...

Békés, sikeres 2011-es évet kívánok és sok idôt és segítôt a terveid megvalósításához!

Ibolya írta...

valaki azt mondta, hogy a tanítás az egy költséges hobbi, és mást kell csinálni helyette. Ő egy pénzügyi tanácsadó, aki a profitot nézi. Fura jószág a pedagógus, hisz sokkal többet tesz, mint amit elvárnak tőle, vagy amit kap érte...és biztosan lesz időt a Fércművekre is. Átszervezéssel, más időbeosztással, és néha lemondással, de menni fog.
Szeretettel: Ibolya