2011. június 21., kedd

A műhely

Félkészen, de gondoltam mutatok már képet, ha ennyi ideje húzom a dolgot. :) Merthogy a váza tulajdonképpen készen van, a többi meg majd alakul. Senki ne számítson csili-vili, trendi enteriőrre, hiszen ez alapjában véve egy műhely, de aki látta a régit, annak talán lesz egy kis változás. A praktikum volt a fő szempont, hogy a sok-sok felhalmozott alapanyag a helyére kerüljön rendben. Azt hiszem ez a fele a küldetésnek teljesítve.


Körülbelül ez a kép fogadja a belépőt.


A dobozoktól roskadozó "sajgó" polcokat felváltották a fiókok és a kitapétázott szekrény is itt találta meg a helyét. :)


Jobbra a varroda, középen a postázó, bal oldalon pedig a játékszerészet kapott helyet. Ezért kerestem azt a bizonyos asztalt, hogy a réginek meglegyen az ikertestvére, nekem meg a majdnem 3 méter munkafelületem. Középen pedig a szabászat és gyöngyválogató kapott helyet. :)


A fűtőtest. Tulajdonképpen miatta van az egész. Még szeptemberben lesz vele munka, úgyhogy ez a sarok egyelőre így maradt. Egyébként is nosztalgikus emlékeket ébreszt az asztal így, ahogy találtam az utcán. :) Azért majd egyszer kap egy új munkalapot és ha minden kész lesz fehérre festem a vázát is. :)

Hogy mit rejtenek a fiókok?
Jobbára színre, tematikára rendezett anyagokat. A pöttyösök kaptak egy külön helyet, ez nem is volt kérdés. :) A színek, anyagok, formák mellett pedig van egy best of fiók is. Azt húzogatom ki a leggyakrabban. :)



A szemfülesek észrevehettek még foghíjakat a képeken. Na az a jövő zenéje. Volt, akinek elkerekedett a szeme, hogy konyhaszekrény került a falra. :) Az ajtókkal is vannak terveim. Apróságokra várok, hogy rám találjanak és a falra kerüljenek, de akkor ezekről majd később esik szó és kép. :)

Na, ezek után van még valaki aki élőben is kíváncsi rá?

50 megjegyzés:

Emma írta...

Hűű nagyon klassz a műhelyed! Itt biztosan öröm alkotni :)

muzli írta...

Atyaég de gyönyörű lett!!!! Őszintén, tiszta szívből gratulálok. :o)))

Zazálea írta...

most igazán!

Fércművek írta...

:))

Muzli Detti: Igen, te pl. tudod milyen volt. :))

Mázsa Viki írta...

Én pl. szívesen megnézném élőben is. :) Nagyon hangulatos. Az a tapétás rész meg aztán...abba igazán beleszerettem!
Nagyon sok örömteli-ürömtelen munkát kívánok!

Könyvészet írta...

irigylésre méltó minden szempontból, nagyon szép lett :)
kár, hogy nem lehet kinagyítani a képeket...

kwandera írta...

nagyon klassz!
igaz nekem az előző is nagyon tipptop volt :)
pussz

napos írta...

Eszméletlen jó lett!!! Ne lepődj meg, ha varrós blogosok turista utakat fognak szervezni a műhelyedbe :)

BCili írta...

Gyönyörű lett, s meg is irigyeltem :), postázó meg varró részleg. Na majd egyszer ha nagy leszek ... talán, de jó lenne nekem is egy ilyen.
Nagyon jó látni, tudni, hogy milyen volt és milyen szép lett! Gratulálok a műhelyhez és persze az ide vezető úthoz!

Kankalin írta...

Én csak a Nők lapjában láttam fotókat az előző műhelyedről, az is nagyon szupi volt, de ez valami álom! Gyönyörű tapétát választottál, nagyon jól mutat! Gratulálok, öröm lesz itt alkotni!!! :-)))

Fércművek írta...

Nagyon örülök, ha tetszik. Sokaknak köszönhetem az eddig való eljutást. Többek között nektek is kedves olvasók!! :)

ZsaMo írta...

Nekem is kell egy műhely, MOST!!!
Nagyon szuperül néz ki!!!! Gratulálok hozzá! :D

tHs írta...

Nagyon besárgultam. Ejha! CSodás, gratulálok, nagy munka lehetett!

PannaKotta írta...

Fúúú, ez marha jól néz ki, és meeennyi hely van, piszok irigy vagyok :D És gratula :)

Puszedli írta...

Hozzád akarok költözni!!

Piroseper írta...

Hűű, gyönyörű lett! Gratulálok! :)

zenelady írta...

Álom-álom-édes álom... - nekem. Addig meg gyönyörködök, irigykedek:)

erzsó írta...

Boldog és sikeres használatbavételt, örömteli és gyümölcsöző munkáséveket kívánok ehhez a csodához!

M-ici írta...

Csodaszép, bár eddig is rendezett volt, és mindennek meg volt a helye, de valahogy többnek látszik a fény, főleg az asztaloknál, ennek nagyon örülök, tudod, hogy ez vesszőparipám volt nálad. És a fűtőtest! Azt hiszem lehet bármilyen szép és rendezett egy műhely, ha az ember fázik benne, akkor mit sem ér, de így már teljesen más lesz az érzet, nagyon örülök, hogy végre nem fogsz fázni odalent. Nekem a konyhaszekrény is tetszik, és az egész nagyon szép, és guszta, ügyes vagy, megdícsérlek. Sok szép alkotást benne! :)

csipkebogyo írta...

Szuper,naná, hogy mennénk! Sokan álmodunk ilyen műhelyről.

[csé:jé] írta...

Ez valami fantasztikus! Irigykedek ám, na meg persze gratulálok és jó alkotást kívánok!

Névtelen írta...

A rabszolgáknak is lett hely (HEJJHEJJ) :)Ildi

vadjutka írta...

aaaah, nagyon irigykedek!
engem érdekel :-) valami közösségi buszjárat nincs oda?

bár most el vagyok foglalva a jövőbeli saját 8 nm-mel :-)

Judit írta...

Aztaaa, nagyon klassz lett. Praktikus, világos, átlátható, nagyon kellemes!! Mivel a fülembevalót nagyon szeretem, ezért mindenképpen megyek majd én is látogatóba és vásárolni....ha beengednek persze:)))

Hajnalka Nagy írta...

úúúúúúúúúúú meg ááááááááááááááááá
csuda klassz lett és rögtön nézem s irigykedem, h egyből 3 asztalod van??!! lehet kérdezni, h tematikára osztva vagyon az asztalok funkciója, helye is?
GRAT!! itt öröm lesz Neked dolgozni jóóó sokáig! :)

Fércművek írta...

Tuljadonképpen négy van. :P A gombolós, a szabó, aztán a két összetolt asztalon az ékszeres, a postázó és a varroda. :)

Zsuzsó írta...

Uhh... Nagggyyon tuti!!!! :)) tenyleg irigylesre melto! Vidam alkoto perceket kivanok ezen a szep helyen! :)

Szihaj írta...

Csudijó lett, nagyon szép minden, ha szervezel buszos műhelylátogatást, szívesen csatlakozom én is :)))
Sok sikert és örömteli alkotást kívánok! :)

Dió Bisztró írta...

b...sszus, meg sem lehet ismerni.... naggyon szép lett!! na, akkor én ma meg megcsinálom az irodámat :)

a Matula ikrek írta...

Nekem pont a konyhaszekrény megoldás tetszett meg mindjárt az első képen - biztos jó sok hely van benne!
Két jegy tőlünk is rendel a buszjáratra... :o)

Edits Konditori írta...

nagyon menö lett!!és milyen szép rendezett.Ez a kép miatt vagy hogy legalább az elején legyen minden a helyén vagy amúgy is ilyen szép rendben dolgozol?:)

Mona írta...

Húúú, de tudnék benne "rendetlenséget" csinálni! :)))

Nina írta...

Jelen :) Nanáhogy megnézném élőben is :)))
Nagyon klassz lett!

smatiancsi írta...

Gyöngyörűűűűűűű!!!
Szerintem, mindenki ilyen munkahelyről álmodik! Gratulálok! A munkáidból kiindulva nem is várhattunk rosszabbat, azt hiszem! :) Csupa kreativitás!!! :)

Ágota-Lencsi Művek írta...

Csatlakozom az irigykedők táborához...ahogy nézem jóóó sokan vagyunk. Kívánom, hogy rengeteg gyönyörű munkád szülessen eme remek helyen!:)

Colette írta...

Én meg itt lemaradtam... mert műhely átalakítás miatt már olvasni sincs időm:-)
Az energiát pedig innen csentem, éppen ebből a kedves kis enterierből:-)
Olyan üresek a képek, ott látom magunkat, ahogy beszélgettünk:-)

Fércművek írta...

Igen, azért is írtam, hogy ez nekem még csak a váz. Rendben van, de most itt az ideje belakni, lelket vinni bele. :) Remélem még sokszor beszélgetünk itt, mert nagyon jó volt. :)

Mirci írta...

Igazán szép! Itt még szerintem az is varrni akarna, aki életében nem fogott tűt a kezébe. :)

Sasa írta...

Én is befizetnék egy tárlatvezetésre :-). Én az anyagos komódot szúrtam ki egyből, na olyan nekem is jól jönne! Szabad tudni hogy honnan származik?
S majd mutass egy képet is, amikor használatban van!!!

Ejjkukk bloglistája írta...

:D Hűűű, de komoly helység lett! Látszik, hogy komolyan veszed! Szuper!!!

Egy derék asszony írta...

Mindig ilyen szép rend van? Nagyon takaros!

Hajnalka Nagy írta...

4asztal??? :) még jobbbbb! :) élőben nagyon megnézném én is, én is!! :) ha jegyet osztogatsz a "buszra" netán majd tartok rá igényt :)

Sasanak üzizem, h sztem tuti ikeás malm komód, de Jutka majd megcáfol, ha mégsem :)

Fércművek írta...

Ikeás komód, de nem a méreg drága Malm, az azért túlzás lenne ide. :) Ez a sokkal olcsóbb verzió, a Kullen. :)

Nem, nincs mindig ilyen rend, de a fénykép kedvéért elpakoltam. Próbálom megtartani, de mivel dolgozom, a legtöbbször minden felület be van borítva valamivel. :)

Borsheka írta...

Rá sem ismerek!! Eddig is minden olyan szépen rendszerezve volt, most pedig igazán lenyűgöző : ))) Örülök, hogy ezentúl nem kell fagyoskodnod és vako(ndo)skodnod, mert úgy tűnik, van végre fény is! : )) Remélem lesz majd egyszer alkalmam élőben megcsodálni (igen, most épp pofátlanul meghívatom magam) : P
Gazdag és tevékeny órákat kívánok benne : ))

Fércművek írta...

Gyere, gyere, gyere. :) Már amúgy is akartam írni, hogy talán ránk férne egy pénteki reggeli. :)

H. Mária írta...

Hát én is elfogadnék egy ilyen műhelyt. :) Szerintem csodás alkotások kerülnek, majd innen ki.

Borsheka írta...

Jaj, de jó : ) Igen, kissé felszívódtam... Reggelizhetünk?!

Koncz Zsuzsa írta...

Nem is tudom, vajon kitől örökölhetted az ezerféle dolog rendszerezett, a lehető legoptimálisabban való elhelyezésének képességét...:D

Névtelen írta...

Szia!
Bocsi, hogy így ismeretlenül írok, de valami hasonlóról álmodok én is, mint a te takaros műhelyed. Egyelőre nekem még nincs ennyi lehetőségem, de majd talán egyszer, ha nagy leszek :) Azt szeretném megkérdezni, ha lehetne, hogy a harmadik képen bal szélen látható kis fa színű fiókos elem (így ikeás megnevezéssel, pedig tudom, hogy nem az:)) honnan származik!
üdv: Orsi

Hajnalka Nagy írta...

Jutka,

a tapétát hol vetted? nem pont ilyet keresek, de érdekelne hol akadtál rá, on-line boltja van? köszi!