2011. augusztus 22., hétfő

Ellentmondás

Az előző hetem egyéb okok miatt elég keményre sikeredett, de valaki, akit a blogvilágból ismertem meg, olyan örömet okozott, hogy könnyekig meghatódtam. Nem tudta, de annyira időben talált meg az ajándéka, hogy csak az időhiány miatt nem írtam egy posztot arról, hogy aki még gondolkodik, hogy blogot írjon és így nyisson emberek felé, az tegye meg, mert csodában lehet része. Rengeteg értékes, kedves, tehetséges emberrel találkoztam itt és a vásárokon az utóbbi 3 évben. Néhányukat nagyon a szívembe zártam. Az alkotásaitok itt vannak velem a mindennapokban. Ha végig megyek a házon, mindenhol találok kincseket, amikre egyszerűen szeretek ránézni, szeretem használni őket. Ilyenkor nagyon szerencsésnek érzem magam és örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe. De, és sajnos mindig van egy de, van ennek az éremnek egy másik oldala is. A nagy örömöm közben Micinél láttam most azt a bizonyos másik oldalt és ez már tényleg nagyon elkeserítő. Mert amíg egy közösségnek vannak építő tagjai, addig vannak rombolók is. A gond az, hogy amíg az épülés lassú folyamat, a rombolás nagyon hamar bekövetkezik. És akkor oda a bizalom, a kedvesség, a segítő szándék és az öröm. Pedig azt hiszem a legtöbben ezért vágtunk bele.

5 megjegyzés:

Lidércke írta...

Mind megtapasztaljuk mindkét oldalt. :( vagy inkább, a jó miatt :)
Mondtam már, hogy a nyuszis kulcstartódon van a slusszkulcsom? Velem vagy a mindennapokban, sokszor eszembe jutsz. :))) Pláne, ha a gyűrűdet is viselem, vagy Micin van az övé, amit tőled kapott. :)))
Másolás, intrika, beszólások... ismerem, de igyekszem tudatosan háttérbe szorítani az összes rosszat. (Magyarul: tojni rá... :D) Persze, nem könnyű, de engem is körülvesznek az alkotótársak csodái a házban. Vannak jó barátaim is, akiket ebből a közösségből szereztem. Ez nagyon jó. :))

colette írta...

Lássuk pozitívan a dolgot... ez a blogolás éppen olyan, mint az élet, semmiben nem különbözik a való világtól, éppen úgy vannak benne szeretem és nem szeretem dolgok.
Igyekszem csak a jóra emlékezni, bár már erősen kell koncentrálnom, hogy ezt megtegyem:-)Tégy Te is így!
És képzeld, valamiért mostanában mindig káromkodás közben gondolok rád, és hogy érthető is legyek: sokadszorra is belenyúlok a mosogatóvízbe, mikor a koprodukciós gyűrűnk az ujjamon van:-) Mikor szokom már meg, hogy nem vízálló!!!
Ölellek: Colette

Fércművek írta...

Hát ez jó. :)) Egyébként van barátnőm, aki már azokat az ékszereket is leveszi mosogatáskor, amit nem kellene. :))

És igen, alapvetően pozitív vagyok, de sokszor megnehezítik és sokszor visszakérném a korábbi naivságomat.

kelbimbó írta...

én nem értek már semmit sem.. vagyis olyan szomorú, ahogy egyre jobban kezdek belemerülni ebbe a kézműves világba, egyre jobban kezd(t)em elhatározni magamban, én is szeretnék valamit alkotni.. (eddig is alkottam, csak a családnak) de már annyira bizonytalan vagyok. ma is nézelődtem valahol, jöttem ide keresni, mert emlékeztem rá, itt láttam a moomint, erre meglátom a lovacskát, ami aranyos, de a formáját máshol is láttam.. tudom, hogy nehéz ékszereknél, filceknél újat alkotni.. de akkor is.. nem értem, miért csinálják ezt az emberek :-/

Borsheka írta...

...értem már, miért nem jó a net felé menni/jönni. Milyen igaz, most én is szomorú lettem : (