2012. augusztus 13., hétfő

Olimpia

Őszintén meglepett. Minden szinten. Korábban sosem érdekelt ennyire. Persze szurkoltam, örültem korábban is, de idén valahogy más volt. Nem tudom, hogy ebben közrejátszott-e, hogy Londonban volt. Lehet. Mindenesetre nagy élmény volt. És olyan életszerű. Mert voltak nagy örömök, bánatok, meglepetések és csalódások. Nagyon érdekes volt nézni a saját reakcióimat és másokét. Mert mindenki máshogy értékeli az eredményeket. Mondom, mint az életben. Mert valakinek csak a cél, az érem értékes, míg más az odavezető utat is értékeli. A sportolókat is érdekes volt nézni, mert volt, aki teljesen elkeseredett ezüsttől, bronztól, más pedig ragyogott ugyanezekkel az érmekkel. Nem vagyunk egyformák. Mint az életben.

A sporttal párhuzamban valahogy éreztem, hogy mindenki hasonlóan küzd a saját területén, de arany nem mindenkinek jut. Ahhoz nagyon sok minden kell. Sok embertől kér és kap az ember segítséget, a szerencse is jól jön, de végül az ember egyedül áll a rajtnál, és rajta múlik az összehangolt munka sikere. Ez nem könnyű feladat, az életben sem. Bármilyen területről legyen is szó.

Most aktuálisan a sportolóktól tanultam, hogy a sok-sok energia, befektetett munka megéri, sikerre viheti az embert, mindenféleképpen érdemes. Mert egy megcsípett x. hely is lehet az adott sportoló legjobbja, élete nagy eredménye, ami semmitől sem kevesebb, hogy nem ragyog és nincs címlapokon. Kitartásból, újrakezdésből is szép példákat láttunk és ez az egész engem arra tanított meg, hogy nincs lehetetlen. Sokat kell tenni, sokat kell nélkülözni, van, hogy mindent egy lapra kell tenni, de ha az embernek van egy kitűzött célja, akkor ez a minimum. Már csak maga miatt is. Mert bármilyen a kimenetel, ő elmondhatja, hogy mindent megtett, ami akkor tőle tellett. Ennél többet úgysem tehetünk.

Megyek is, hogy valóra váltsam egy következő célomat. Nincs idő lazsálásra. :)

Nektek adott valami pluszt az Olimpia?

2 megjegyzés:

M-ici írta...

Igen, felfedeztem a távirányítón az 1-es és a 2-es gombot. De az ilyen eseményeken bőgök, mint egy boci, könnyes szemmel meg úgyse látok semmit. Az egyetlen dolog ami miatt kicsit magam is másképp éreztem a londoni olimpia miatt, hogy "apró" unokaöcsém drága Pindurkám most ott él Londonban.
A záróünnepségen meg azért borzongtam, mert rádöbbentem, hogy a legtöbb kedvencem angol, és jöttek sorban énekelni, bohóckodni. Aztán amikor Freddie Mercury és Lennon is feltűnt megint eltört a mécses.

Szilvi írta...

Ezzel most én is úgy voltam mint Te, néztük egész nap, és rettenetesen izgultunk. Másképpen mint eddig, mélyebben érintett és könnyekig hatódtam minden versenyzőnk teljesítményén. Jók voltunk nagyon, büszkék lehetünk a sportolóinkra!!
Ezzel a szellemmel kéne mindenkinek küzdeni a mindennapokban.