2013. szeptember 19., csütörtök

Az én kicsi boltom

Kis lépés ez az emberiségnek, én tudom, de nagy lépés nekem. :)
Mindig is vágytam egy saját boltra. Jóval a fércművek előtt. Akkor cukrászdára. Már a helyet is kinéztem. Végül nem lettem se cukrász, se bolt tulajdonos. 


Aztán jött a fércművek. Megnyitottam az első, majd a második kis boltomat a Meskán, de érthető módon az nem volt teljesen az enyém. Mindig is éreztem, hogy jó lenne egy kis saját terület, amit én tartok rendben, én felügyelek, én csinosítgatok. Ahol nem a gépezet része vagyok, nem véletlenül botlanak belém, hanem célirányosan nyitnak be hozzám, hogy én csak azokkal foglalkozhassak, akik az én világomból szeretnék szinesíteni a szürke hétköznapokat.


Már csak a hogyan volt a kérdés. Miközben még mindig fizikai boltra vágytam és nézelődtem, be kellett látnom, hogy jelenleg más proiritások vannak az életünkben. Iskolát kezdtünk, a gyerekeké a főszerep 3 órától lefekvésig, ilyen felállással pedig nem lehet egy boltot üzemeltetni. Ezután már nem volt kérdés, hogy webáruházat nyitok. Kis kompromisszum, mert itt nem lehet lehúzni a rolót, nem lehet kirakatot rendezni, nem lehet egy jót beszélgetni a vásárlókkal, megtapogatni a férceket, ékszereket. Erre megmaradnak opcióként a vásárok. :)


A webáruházat megpróbálom úgy üzemelni, hogy érdemes legyen vissza-visszanézni. Hiszen megoldottuk, hogy a webáruháznak is van kirakata, gyakran fogom váltogatni a nyitóképeket, jövő héten például igazi különlegességgel jövünk. 


A tesztüzem után remélem minden gördülékenyen megy majd.
A kapcsolat menüpontban továbbra is várom az üzeneteket, észrevételeket. 
Ha végig olvastátok a leírásokat, akkor van egy-két változtatás az ügymenettel kapcsolatban. Mostantól postán vagy a vásárokon tudom odaadni a termékeket. Lesznek még nyitott műhely napok, de a délelőttök munkáról, a délutánok leckeírásról szólnak.


Remélem olyan szeretettel fogadjátok, amilyen szeretettel készült az utóbbi pár hónapban. :)


És ugye láttátok, hogy 3000 forint feletti vásárlásnál madárkák is repülnek ajándékba a csomagban? :)


Katt a feliratra és már a virtuális boltomban is vagytok.


Szép napot!

3 megjegyzés:

hentaii írta...

Gratulálok! Csodás lett a webshopod! És eljön majd a nap, amikor a saját bolt is meglesz!
Üdv: Ivett :)

Fércművek írta...

Meglátjuk. :) Úgy látszik mindent szép sorban kell.

Tubarozadesign írta...

Nagyon tetszik a webbolt!!! Nem is tudtam, hogy ennyi féle dolgot készítesz. Meg is osztom azonnal!!Gratulálok és örülök a sikerednek.