2013. július 23., kedd

Új szerelem

Évekig mondogattam, hogy a fércművek a hobbim. Ez szép lassan megváltozott, hiszen ez lett a munkám/munkahelyem. Ha jól számolom, az agyam kattogását is figyelembe véve, 24 órássá nőtte ki magát. Igazából nem sok mindenre marad mellette időm, de jól is van ez így, mert miközben egy vállalkozás árnyoldalait is megismertem, alapvetően ez mégiscsak egy nagyon szeretem munka, úgyhogy így könnyebb átjutni a nehézségeken is. 
Hobbim viszont már jó ideje nem volt. Úgy érzem most megint van. A történet kb. másfél éve kezdődött egy farkassal. 


Vagyis a hiányával. Egy régiségboltban járva megakadt a szemem egy nippen. Magam is meglepődtem, mert a porcelán figurák sosem érdekeltek, sőt, elég ízléstelennek tartottam őket. Ez a darab viszont nem eresztett. Főleg a színei. Narancs kendő, nap sárga haj és türkiz ruhácska volt a kislányon. Annyira friss volt, hogy egyszerűen mosolygott az ember, ha csak ránézett. Egyszerű kis art deco darab, nem a szokásos giccs parádé. Viszont az érzelmeken felülkerekedett a józan ész és mivel egy jókora darab letört belőle, inkább visszatettem. Találgattuk mi lehetett mellette, kutya vagy cica. 


Már aznap nagyon sajnáltam, hogy nem vittem haza, a színek meg a fejemben zsongtak. Nem hagyott nyugodni a dolog és ismerős régiségkereskedőknek próbáltam elmagyarázni mit is láttam, mit keresek, mi lehetett a hiányzó darab, mert idő közben szülési szabadság miatt bezárt a bolt. Később derült ki, hogy ő volt Piroska és a farkas hiányzott mellőle. Illetve már azt is tudtam, hogy Hollóházi porcelánról van szó. Így megindulhatott a célirányos keresés. Megtaláltam. Enyém lett. Boldog voltam.  :)


Ő ihlette ezeket a TRIO láncokat és ő indított el egy új hobbi felé. Art deco porcelánokat gyűjtök és egyelőre nem tudok velük betelni. Természetesen már nyuszim is van. :)


A nippek között keresgélve sok emlék rohant meg. Éppen ilyen art deco darabokra nem nagyon emlékszem a környezetemből, de a neten és bolhapiacokon böngészve sok ismerős darabra bukkanok, amiket emberekhez, helyekhez tudok kötni. Tiszta időutazás.


Ő a legújabb szerzeményem, tökéletesen illik a láncokhoz. :)

A céltalan lődörgés helyett újra célirányosan nézelődök a piacokon és jaj, de lehet örülni egy-egy új kincsnek...

Ti hogy álltok a nippekkel? Nektek ismerősek ezek a darabok?

2013. július 22., hétfő

Itt van az ősz...

Tudom, tudom, még javában tombol a nyár, de hogy őszinte legyek néha már bekukucskál az ősz. A műhelyben még kellemes hűvös is van, hogy feledtesse a kinti kánikulát. Így egy kicsit könnyebb hangolódni. Mert bizony ilyenkor már bőven előre kell dolgozni és már most izgulok, hogy minden időben elkészüljön. És akkor még nem említettem az iskolakezdést. Nem mintha az életem túlnyomó részét nem eme intézményben töltöttem volna különböző minőségekben, de akkor is más, ha az ember elsőszülöttje készül az iskolapadba. 


Már készülnek a bőrök is az őszre. Arról, hogy idén milyen színeket választottam a kínálatba, hamarosan írok. :)