38. nap

Ma ezt a gyűrűt kellett volna viselnem:

És nem, nem akarok róla beszélni. de idén mégsem megyek Londonba...

37. nap

Tulajdonképpen az egész napot el tudnám tölteni macskául. Felkelnék enni, visszaaludnék, ebéd körül eszmélnék, mennék két kört, majd folytatnám a pihenést. Délután egy kicsit talán játszanék, egészen vacsoráig, este buli a haverokkal a csillagok alatt, aztán persze alvás. Ehelyett minden nap végignézem, hogy ők ketten ezt művelik. És persze egész nap csattoghatna a gép, mert olyan pózokat találnak maguknak. :) Igen, igen, irigykedek rájuk, na. :)

36. nap

Ma nem saját képet hoztam. Szembejött egy kiállítás és eszembe jutott, hogy azért szeretném megnyerni a lottó 5-öst, hogy ilyen pillanatokban azt mondhassam, hogy irány a reptér, megnézem és már jövök is haza.  Rómában nyílt egy kiállítás Henri Cartier-Bresson képeiből. Most megnézném. 

Rue Mouffetard

Ez a kép régi kedvenc, egy borkereskedés kirakatában volt évekig a Ráday utcában. 

Ez a mosoly... szerintem jobb, mint a Mona Lisáé. 

Ja, és ő mondta, hogy az első 10.000 képed a legrosszabb. Úgyhogy van remény, azon túl vagyok, jöhetnek a jók. :)

Oyan jó, hogy ő beszél a képekről:

35. nap

Ma házimunka címszóval teljesen kicsúszott a kezem közül az idő. Nem sokat haladtam, de régen aludtam már fél tízig.  :)  

Most ez a kép nekem az ősz. Szürke, de azért van benne szín is és mindeközben simogató. 

34. nap

Ma elég szürreális élmény volt a gyerekekkel szürrealistákat nézni, de végül volt, ami tetszett nekik és ez a lényeg.  :)

Sajnos nem lehetett fotózni, de még gombuniverzumot is láttunk, igaz ott hordozható csillagképek néven futott. A kép csak illusztráció, de klassz ötlet. 

Mára jutott még egy pipa, a gyerekek először mentek át gyalog egy hídon. Ha megtanulom végre letölteni a telefonról a képeket, akkor egy új mókáról is teszek fel fotókat. :)

33. nap

Ma ezektől a gólyáktól állt el a lélegzetem. Ne lepődjetek meg, ha egyszer ékszereken köszönnek vissza. Szerelem volt első látásra és most boldogan nézegetem itthon. A festőről nem derül ki sok, de a hátán ott van, hogy Tapolcán készült 1935-ben. És pont ezt csodálom a művészetekben. Hogy valaki, valahol alkot valamit és annak bármikor lehet közönsége, visszhangja. Különösen szeretem a kevésbé ismert vagy egyáltalán nem ismert művészek alkotásait, mert ott nem tud elragadni vagy befolyásolni egy ismert történet, legenda, köré fonódó miszitkum, hanem a művek puszta valójukban hatnak. Ez most nagy hatással van rám:

32. nap

A mai kép az egyik kedvenc megrendelésem volt mostanában. Lánybúcsúra:

31. nap

Egészen fantasztikus, hogy már október van. Nem az ősz, vagy ilyesmi miatt, hanem mert úgy tűnik most volt január...

Mindenhol London, amerre csak nézek, arról nem is beszélve, hogy mennyit gondolok rá. Még semmi konkrét, de azért nem ártana egy kis drukkolás így látatlanban. Ígérem azt is megírom, ha nem jön össze. :)